Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi tanácsosai közös közleményben foglaltak állást a prefektusi zászlós büntetés kapcsán. Ebben ünneprontónak nevezik Iulian Constantin Todor cselekedetét, hogy a koronavírus járvány miatt visszafogott és ezzel kapcsolatos minden hivatalos intézkedést figyelembe vevő március 15-i, sepsiszentgyörgyi ünneplést is helyteleníti.
Ugyanakkor elítélik, hogy a Kovászna megyei prefektus a világot sújtó egészségügyi járvány idején is azzal van elfoglalva, hogy a városban található magyar zászlókat számolja, és minden alkalmat megragad a magyar közösség vezetőinek megbírságolására. Rámutatnak, hogy teszi mindezt az 1. iktatószámot viselő, tehát az első idén kiállított büntetőjegyzőkönyvvel, ez szerint a kormányhivatal idei, egyetlen problémája mindeddig a magyar nemzeti ünnep volt.
A sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es önkormányzati képviselők jogtalannak és provokatívnak tartják, hogy Iulian Constantin Todor prefektus összesen 10.000 lejre büntette Antal Árpád polgármestert, mert az elöljáró március 15-én a várost ünnepi díszbe öltöztette, és minden egyes magyar lobogó és kokárda (!) mellé, nem helyezett ki román lobogót is.
Rámutatnak: a nemzeti kisebbségek szabadon használhatják jelképeiket rendezvényeiken. Ezt a 2001/1157 és 223/2002 számú Kormány Határozatok szabályozzák. „Az, hogy évente összemossák a magyar nemzeti színeket, melyeket a nemzethez tartozás szimbólumaként használ közösségünk, Magyarország állami szimbólumaival, álságos megközelítés, hiszen minden nemzet tagja, beleértve a külföldön élő románokat is, használja a nemzeti színeket különböző rendezvényeken anélkül, hogy ilyen esetben az államot képviselné”, írják az állásfoglalásukban az RMDSZ-es önkormányzati képviselők.
Az állásfoglalás aláírói teljes szolidaritásukról biztosítják Antal Árpád polgármestert és felkérik a prefektust vonja vissza a jogtalanul kiszabott bírságot és minden eszközével, a prefektúra teljes személyi állományával dolgozzon a koronavírus megfékezésén, és hagyja ezen dolgozni a helyi önkormányzatok vezetőit is!