Bár Háromszéken cserélődtek a prefektusok a szokások megmaradtak. Sepsiszentgyörgy március 15-i kidíszítéséért idén is megkapta büntetését Antal Árpád polgármester. Iulian Constantin Todor prefektus a kormányhivatal honlapján nyilvánosságra hozott közleményében egyenesen felelőtlennek nevezi a sepsiszentgyörgyi elöljárót, amiért a koronavírus járvány idején sem biztosítja az ország törvényeinek betartását a csendes és békés együttélést a megye minden lakója számára.

A háromszéki prefektus azt kifogásolja, hogy Antal Árpád a magyar nemzeti ünnepen a város főterén kitűzött magyar zászlók mellé nem helyezett ki ugyanannyi román zászlót is. Személyes hangvételű közleményében Iulian Constantin Todor prefektus kifejti: „Miközben világjárvánnyal küzdünk, a világ minden államának hatóságai a legjobb intézkedéseket hozzák a COVID-19 vírus, az emberi lény láthatatlan és kiszámíthatatlan ellenségének leállítására, mélységesen csalódtam egy helyi vezető hozzáállásában, aki nem értette meg ezekben a pillanatokban sem, hogy az ország törvényeinek a betartása biztosítja a csendes és békés együttélést a megye minden lakója számára”.

A háromszéki kormánybiztos ugyanebben a hangnemben folytatja és kifejti, hogy „ezekben a nehéz időkben Sepsiszentgyörgy polgármestere újra megszegte a törvényt – mint ahogy tette az elmúlt években, amiért már kapott büntetést – és a magyarság ünnepén a városban nem tűzött ki minden magyar zászló mellé egy románt lobogót is is”. Végezetül megállapítja: nem hiszi, hogy ha a polgármester betartja a törvényt, az esemény veszített volna a jelentőségéből. A háromszéki prefektus úgy véli: „más érdekek állnak a háttérben, de azok nem Kovászna megye és nem Sepsiszentgyörgy lakosságának érdekei.
Az újabb március 15-i ünnephez köthető prefektusi zászlóbüntetésre, megkeresésünket követően, Antal Árpád Facebook oldalán reagált: „A Kovászna megyei prefektus nem fogta fel, hogy a koronavírus az ellenség, nem a magyarok. Amit viszont én nem fogok fel: mi köze a zászló(k) kitűzésének a járvány megelőzéséhez vagy épp terjedéséhez? Kíváncsi vagyok, kinek mi jut eszébe. Nekem csak ennyi: #maradjotthon”, írja Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Mint arról beszámoltunk a korábbi háromszéki prefektus tavalyelőtt és tavaly is 10.000 – 10.000 lejre büntette meg Antal Árpádot ugyancsak arra hivatkozva, hogy a magyar zászlók mellé nem tűzött ki egyforma számban román zászlót is. Az elöljáró megfellebbezte a büntetést de a Kovászna Megyei Törvényszék jogerősen jóváhagyta a tavaly prefektusi bírságot.