Birtokunkba került fényképek alapján úgy tűnik, elbontották az illegálisan felállított betonkereszteket az úzvölgyi katonatemetőben. A Bákó megyei Dománfalva (Dormănești) önkormányzata által engedély nélkül elhelyezett, az állítólagosan ott eltemetett román katonák emlékére emelt kereszteket a Csíkszentmárton javára szóló jogerős bírósági ítélet után csütörtökön felszedték és egy Bákó megyei rendszámú teherautóra pakolták, majd elvitték a helyszínről.
Mint köztudott, Dormánfalva 2019 áprilisában román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő falu katonatemetőjében. A bíróság azonban jogerős ítéletben kimondta, hogy a terület Csíkszentmártonhoz tartozik és a betonkereszteket illegálisan emeltette Dománfalva önkormányzata, amelyet ugyanakkor arra köteleztek, hogy állítsa vissza a katonatemetőt eredeti formájába. Bár korábban Dormánfalva és a Bákó Megyei Prefektúra is hangosan tiltakozott az ítélet végrehajtása ellen, most úgy tűnik, csendben mégis teljesítették kötelezettségüket, számol be a Maszol hírportál.
A Maszol kereste Dománfalva polgármesterét, Toma Constantint, aki titkárnője szerint nem tartózkodott a hivatalban. Ezen egyébként nem lepődtünk meg, mert amikor Úzvölgye ügyében korábban is kerestük, sosem volt elérhető. Minden esetre a hivatali vezetékes telefonszámon azt ígérték, hogy amint tud, a polgármester visszahív (máskor is ezt mondták, de erre sosem került sor).
Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere a Maszol megkeresésére elmondta, éppen úton van a helyszínre. A betonkeresztek lebontásáról akkorra ígért részletesebb tájékoztatást, amikor majd „a saját szemével is meggyőződik” arról, hogy valóban felszedték a törvénytelenül elhelyezett emlékjeleket.
Közben Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Facebook-bejegyzésben jelentette be: „Ebben a pillanatban szállítják el a törvénytelenül felállított betonépítményeket az úzvölgyi haditemetőből.” Hozzátette: az erőfeszítéseik nem voltak hiábavalók, és Dormánfalva felismerte, hogy kötelezettségüket teljesíteniük kell.
Az ítéletet hajtották végre
Mint ismert, a Bákó Megyei Törvényszék február 14-ei ítélete jóváhagyta a Moinești-i Bíróság tavaly márciusban hozott határozatát, amely kimondta, hogy a dormánfalvi önkormányzat törvénytelenül jegyeztette be sajátjaként az úzvölgyi katonatemetőt – amit a Hargita megyei Csíkszentmárton gondozott, és amit a közemlékezet első világháborús magyar és német hősök végső nyughelyeként tartott számon –, ezért a telekkönyvből törölni kell a moldvai város tulajdonjogát.
Mint köztudott, Dormánfalva 2019 áprilisában román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő falu katonatemetőjében, s egy román emlékművet és több mint 50 betonkeresztet állított fel az állítólagosan ott nyugvó román katonák emlékére (később a román hősi halottakat számon tartó országos bizottság is elismerte, hogy az elesett román katonákat másutt hantolták el). Az építkezési felügyelőség és a művelődési minisztérium is megállapította, hogy Dormánfalva törvénytelenül hozta létre a román katonasírok parcelláját a magyar katonai temetőben.
2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű ortodox szertartású felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.
Azóta a román nacionalista szervezetek több megemlékezést is tartottak a katonatemetőben, és bár a bíróság jogerősen kimondta, hogy a román parcellát önkényesen alakították ki, és le kell bontani a kereszteket, a Calea Neamului szélsőséges szervezet és a magyarellenességéről hírhedt, futballhuligánból lett parlamenti képviselő, George Simion is kijelentette, hogy „minden áron megvédik a temetőt”.
Cikkünk frissül.