Miután minden ellene indított perben felmentették, illetve ami fontosabb, kimondták, hogy egyetlen visszaszolgáltatási ügyben sem történt bűncselekmény, most nevét szeretné tisztára mosni, azaz rehabilitálását kéri, a közösség érdekében szeretne dolgozni és megírni az elmúlt évek kálváriájának történetét, mondta el sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Markó Attila.

Mint arról beszámoltunk az egykori háromszéki RMDSZ parlamenti képviselő, az Országos Restituciós Bizottság volt tagja ellen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási ügyében kezdődött az eljárások sorozata és mostanra mindegyik visszaszolgáltatási és kárpótlási ügyben a bíróság megállapította, hogy nem történt bűncselekmény, így három perben felmentették, kettőben az ügyészség ejtette a vádat és további 32 teljesen azonos kártérítési ügyben az ügyészség megszüntette az eljárást. Markó Attila mindvégig ártatlanságát hangsúlyozta, de 15 évnyi jogi küzdelem és több mint 8 év magyarországi menekülésben eltöltött idő után térhetett haza.

Antal Árpád: mindvégig tudtuk, hogy Markó Attila ártatlan

A Sepsiszentgyörgy főterén lévő kávézóban, nagy érdeklődés övezte Markó Attila hazatérését követő első sajtótájékoztatót. Az egykori politikus széles mosollyal és meghatódva fogott kezet és ölelkezett rég nem látott ismerőseivel, barátaival. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is láthatólag meghatódva, könnyes szemmel vezette fel a sajtóbeszélgetést.     

„Két világ van. Egyik a miénk, azoké, akik szeretjük szülőföldünket, akik itthon és Bukarestben is azért dolgozunk, hogy otthonunk, szülőföldünk élhető világ legyen. Vannak, akik abban érdekeltek, hogy vagy beolvadjunk, vagy elmenjünk szülőföldünkről, azon dolgoznak, hogy elvegyék életkedvünket”, állapította meg Antal Árpád.

A sepsiszentgyörgyi elöljáró leszögezte: „Mi mindvégig tudtuk, hogy Markó Attila ártatlan. Akkor is, amikor 15 évvel ezelőtt elindult a Mikó-per és amikor elítélték a Mikó ügyben. Tudtuk, hogy ártatlan, amikor elkezdték más ügyekben is zaklatni. Nyolc és fél évnek kellett eltelnie, hogy a román állam is kimondja, hogy Markó Attila ártatlan”.

Antal Árpád felidézte, hogy 8,5 év alatt sok dolog megváltozott Sepsiszentgyörgyön, például amikor Markó Attiláék elmenekültek az országból még nem létezett a város jelenlegi főtere. A polgármester egy „Megvédjük a Mikót” feliratot tartó kisgyerekeket ábrázoló fotóval érzékeltette, hogy mi minden változott, hiszen mára azok a gyerekek szinte felnőttkorba léptek.

Románia kirakat ország és Markó Attila ártatlan áldozata a mélyállamnak

Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke így értékelt: „Románia egy kirakat ország és Markó Attila ártatlan áldozata a mélyállamnak”. Felidézte, hogy 1993-ban történt meg Románia felvétele az Európa Tanácsba, akkor az RMDSZ memorandumot nyújtott be a kommunizmusban elkobzott földek, erdők és ingatlanok visszaszolgáltatását szorgalmazva. A NATO és az Európai Uniós csatlakozás előtt Románia mindent megígért és elindította a visszaszolgáltatásokat.

Markó Attiláék az Országos Restitúciós Bizottságokban 1100 magánszemély ingatlanának és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatását bonyolították le. Ez a visszaszolgáltatási folyamat a 2007-es uniós csatlakozás után egyszerre megállt, hívta fel a figyelmet Tamás Sándor. Rámutatott: a „mélyállam” keresett egy olyan erős, szimbolikus erdélyi visszaszolgáltatási ügyet, amellyel le lehet fékezni a restítúciós folyamatot. Ez volt a sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy, amelyben visszaállamosították a református egyháznak visszaszolgáltatott Székely Mikó Kollégium épületét. Ezt követően több mint 100 egyházi ingatlan ügyében indult peres eljárás, de ekkor állt le az erdő visszaszolgáltatás is, amelyben nagynevű, régi családokat és közbirtokosságokat piszkáltak. Ennek a folyamatnak az ártatlan áldozata Markó Attila, fejtette ki Tamás Sándor.

Markó Attila: újra közösségi szolgálatra vállalkozok

„Hazavezetett a csillagom”, kezdte beszámolóját Markó Attila, aki szerint, amikor 15 évvel ezelőtt elkezdődött a jogi küzdelem és 8,5 évvel ezelőtt el kellett meneküljön az országból, egy nagy törés történt életében, éppen akkor, amikor úgy érezte, leginkább tud a közösség érdekében dolgozni. Eddig azért nem nyilatkozott, mert lelkileg és morálisan is fontosnak tartotta, hogy ott találkozzon a sajtó képviselőivel, ahonnan elment: Sepsiszentgyörgyön. Eddig is sokszor mondott köszöntet személyeknek, intézményeknek, most meg is nevezi őket, mondta Markó Attila. Antal Árpád és Tamás Sándor előtte, és a 8,5 év alatt is sokat segítettek, Budapesten az tartotta benne a erőt, hogy barátai, ismerősei időnként a nehéz helyzetben is meglátogatták. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes biztosította a védelmét, Brendus Réka  a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a főosztályvezetője intézte az ügyeiket, óvó karként védelmezte őket. Családja és a felesége nélkül nem bírta volna ki a megpróbáltatásokat, mondta Markó Attila.

Felidézte, öt vádemelés történt ellene, háromban a legfelsőbb bíróságon jogerősen nyert, egyet visszavont az ügyészség, utána derült ki, hogy még több kárpótlási ügy volt „csövön”, ezekben végül mind megszüntették az eljárást, csak „zaj volt”. Ügyvédje nem volt, mert mint mondta: „ha ilyen ügyben nem tud ügyvéd nélkül nyerni, ügyvéddel sem tudott volna”. Megkeresett olyan Budapesten ügyvédet, de olyan összeget kértek, amit nem tudott volna előteremteni, így az állam nevezett ki hivatalból ügyvédet számára.

Azon túl, hogy a vádak nyilvánvalóan alaptalanok voltak, az igazságügy jelenlegi helyzete is hozzájárult, hogy felmentették, mutatott rá Markó Attila. Felidézte, négy évvel ezelőtt jelentek meg a protokollumok a titkosszolgálatok és az igazságügy között, előtte, 2017-2018-ig az igazságügy azt tette, amit a titkosszolgálatok diktáltak. Ez aztán fellazult, a bírák egy része már a jog, és nem parancs szerint döntött. Romániában még most sem működik a jogállamiság ezen része, hiszen nem szabadna megtörténjen, hogy az igazságügy szerencse- és személyfüggő legyen, mondta Markó Attila. Ennek az árnyoldalát tapasztalta meg Nagy Zsolt, egykori távközlési miniszter.

A magyarországi életükről Markó Attila elmondta, egy másfél szobás házrészben éltek, oda kétlakiként még visszatérnek. Szerződéses munkaviszonya volt, a magyar kormány intézményeinek készített Erdéllyel kapcsolatos háttéranyagokat. Írt egy könyvet, ami nem kapható a kereskedelemben, amiben összefoglalja, mit tett 1995-től Bukarestben, Sepsiszentgyörgyön. Jelként értelmezte, hogy Budapesten a Háromszék utcában laktak, a Martinovics utca szomszédságában, Sepsiszentgyörgyön pedig a Martinovics utcában van az RMDSZ székháza. Személyes terveiről Markó Attila elmondta, közösségi szolgálatra vállalkozik, fontosnak tartja, hogy visszacsatlakozzon a körforgáshoz. Úgy érzi, a világban rólunk alkotott képet kell megreformálni, hiszen Budapestről látszott, nem értik igazán, mi történik az Úz-völgyében, a sepsiszentgyörgyi zászlóval, a marosvásárhelyi iskolával, vagy éppen Kárpátalján. „Munka van bőven, szívesen állok csatarendbe”- összegezte Markó Attila.

Arra a kérdésre, hogy indít-e eljárást kárpótlásért, leszögezte, lenne amiért pereljen, hiszen 2014. november 14-én úgy mente el, hogy kérték az előzetes letartóztatását, holott egyértelmű bizonyítékai voltak az ártatlanságának, a vitatott visszaszolgáltatási jegyzőkönyvben nem szerepelt az aláírása. „Sokáig álmomban veszekedtem az ügyészekkel, bírákkal, hogy nekem van igazam, aztán kialakult egy munkarendem, lekötötte a figyelmem, írtam. Ez lezárult, haragszom ugyan, de se kedvem, se időm perelni” – mondta Markó Attila.

A Sláger Rádió kérdésére, hogy érezte, hogy „utánanyúltak” a romániai hatóságok, Markó Attila kifejtette, érezte a védelmet. Előfordult, hogy becsengettek a magyar rendőrök, hogy feljelentést kaptak, hogy migránsokat bújtatnak, amikor igazoltatták, megjelent a körözés, de ezt a magyar állam megoldotta. A körözés 2021 januárjában megszűnt, az utolsó két perben már nem volt ilyen intézkedés, letartóztatási parancs. „Úgy akartam hazajönni, hogy minden per lezárult. Ez számomra morális kérdés volt. Ezekben a perekben a felmentés nem arról szól, hogy nem követtem el bűncselekményt, hanem arról, hogy nem is volt bűncselekmény”- összegezte Markó Attila.