Háromszéken egy év alatt négyszeresére nőtt a rendőrség által tetten ért kábítószeres befolyásoltság alatt vezető sofőrök száma, hívta fel a figyelmet Cozma Ramona. A Kovászna megyei közlekedés rendészet parancsnoka arra mutatott rá, hogy míg tavaly összesen 5 személyt értek tetten, hogy pszichoaktív szerek használata után autót vezetett, ezen esetek száma idén szeptember végére már 20-ra nőtt.

A háromszéki rendőrség szombaton este 10 órakor, a felsőháromszéki Szentkatolna község területén állított meg és szondáztatott egy 28 éves sofőrt. A drogszonda eredményeként kiderült, hogy a fiatal sofőr kannabisz befolyásoltság alatt vezette autóját. Az ellenőrző akciót folytatták és egy órával később, ugyancsak Szentkatolnán megállítottak egy másik, 22 éves sofőrt is és a drogszonda ez esetben is pozitív lett a kannabisz hatóanyagára. Mindkét érintett fiatalt kórházba szállítottak, ahol biológiai mintákat vettek tőlük, hogy megállapíthassák a kábítószer befolyásoltság mértékét. A fiatalok ellen bűnvádi eljárás indult.

Cozma Ramona, a háromszéki közlekedési rendőrség parancsnoka szerint a tetten ért kábítószeres befolyásoltság alatti sofőrök számának növekedéséhez hozzájárult egyrészt, hogy 2019 óta a Kovászna megyei rendőrök két drogteszt elvégzésére alkalmas készülékkel rendelkeznek. Idén pedig több ellenőrző akciót is szerveztek ebben a témában. A drogszondákat szúrópróbaszerűen, főként a hétvégi napokon és az esti órákban használták az egész megye területén.

Cozma Ramona arra figyelmezteti az autóvezetőket, hogy a pszichoaktív szerek befolyásoltsága alatti vezetést a Büntetőtörvénykönyv ugyanúgy kezeli, mint az alkohol hatása alattit, tehát pénzbírságot, vagy a következmények függvényében akár börtönbüntetést is előír.

Cozma Ramona
Cozma Ramona a Kovászna megyei közlekedés rendészet parancsnoka | Fotó: Kovács Zsolt

Kábítószeres befolyásoltság alatti vezetések száma az elmúlt években az ország egész területén megugrott. Szakemberek viszont arra figyelmeztetnek, hogy a törvényi szabályozások e tekintetben még nem zárkóztak fel a gyakorlati valósághoz. A törvény ugyanis nem tesz különbséget a különböző kábítószerek között, holott módosult tudatállapot függ attól, hogy az illető milyen szert használt.

Például a leggyakrabban előforduló marihuána csökkenti a reakcióidőt, zavarja a koordinációt miközben a nálunk ritkábban előforduló kokain például agresszivitással jár, de ez is ugyanúgy veszélyezteti a közlekedés biztonságát. Emellett a különböző gyógyszerek, például a nyugtatók, vagy az allergia esetén szedett antihisztaminok is hasonló veszélyt jelentenek. Emellett a különböző szerek felező idejétől függ, hogy mikor fejtik ki a hatásukat: például a marihuána hallucinogén hatása 2-3 óráig tart, azonban a szervezetben akár több napig is kimutatható.

Amerikai tanulmányok kimutatták, hogy az alkohol és a kábítószer hatása alatt vezetők esetében hétszer nagyobb a valószínűsége, hogy halálos balesetet okoznak, vagy halálos baleset áldozataivá válnak, tehát a közlekedésben résztvevőkre és saját magukra is veszélyt jelentenek.