„Sokkolt és meglepett az elmúlt hétvégi sepsiszentgyörgyi drograzzia eredménye”, fogalmazta meg Antal Árpád. A háromszéki megyeszékhely polgármestere szerint egyértelmű, hogy komolyabb a helyzet mint ahogyan azt gondolták, hiszen egy 3 méter magasra nőtt cannabis-ültetvény nem egy-két nap alatt alakul ki.

Antal Árpád hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az önkormányzat egyrészt szigorítja az üzletekre, kocsmákra, vendéglőkre vonatkozó szabályzatát és egy időre vagy végleg megvonják azok működési engedélyét, amelyek cigarettával vagy alkohollal szolgálnak ki kiskorúakat, vagy szórakozóhelyeket ahol kábítószert fogyasztanak. Másrészt tájékoztató kampányt indítanak a diákok körében mert sokan nem tudatosítják, hogy amikor 14 évesen személyazonossági igazolványt kapnak, egyik-napról a másikra jogilag felelősségre vonhatóak.

A nemzetbiztonsági kockázattá nyilvánítással lendületet vesz a kábítószer elleni harc

Várhatóan a következő időszakban lendületet vesz a kábítószer elleni harc, hiszen Klaus Iohannis államfő az ügyben összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT) és ott nemzetbiztonsági kockázatnak minősítik a drogfogyasztást, hívja fel a figyelmet Antal Árpád.

Antal Árpád polgármester | fotó: Kocsis B János

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint ez azt jelenti, hogy különböző állami intézmények bekapcsolódhatnak a kábítószer elleni harcba és információkat szolgáltathatnak a bűnüldöző szerveknek. Példaként említette, hogy a titkosszolgálatoknak vélhetően vannak információik a droghelyzetről, de azokat jelenleg nem adhatják át a nyomozó hatóságoknak, viszont ezt már megtehetik akkor ha a drogfogyasztást nemzetbiztonsági kockázatnak minősíti a Legfelsőbb Védelmi Tanács.

Antal Árpád leszögezte: nem szeretne arról vitázni, hogy mennyire veszélyes egyik vagy másik kábítószer ám tény, hogy Sepsiszentgyörgyön is létezik a jelenség, amiről sokan beszélnek. A polgármester szerint a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a társadalmat szeretné bevonni, a problémát megvitatni az érintettekkel, tájékoztató kampányt indítani, illetve szigorítani az üzletek, kocsmák, vendéglők és szórakozóhelyek működési feltételeit.

Cigaretta, alkohol és kábítószer ügyben felfüggesztik a működési engedélyeket

Törvény értelmében pénzbüntetéssel sújthatóak azok az üzletek és vendéglátó helységek, ahol kiskorúakat szolgálnak ki cigarettával vagy alkohollal, emlékeztet Antal Árpád, aki szerint ezt nem mindenhol tartják be, ezért a sepsiszentgyörgyi önkormányzat helyi határozattal készül szigorítani.

Első körben a városháza megbeszélésre hívja a sepsiszentgyörgyi üzletek, vendéglátóegységek tulajdonosait és felhívják a figyelmüket a felelősségükre. Ezt követően a polgármester javaslata szerint ha valahol cigarettával szolgálnak ki kiskorúakat az első kihágásnál egy napra függesztik fel az üzlet vagy vendéglátó egység működési engedélyét, a második kihágásnál egy hétre függesztik ezt fel, harmadszorra egy hónapra vonják vissza a működési engedélyt el egészen addig, hogy végleg visszavonják az engedélyt. Nyilván az alkohol és drogfogyasztás esetében rögtön szigorúbban járnak el.

„Ne mondja senki, hogy ha van egy kocsma, ahol kábítószert fogyasztanak, arról a működtető nem tud. Szigorúan fel kell lépni ezek ellen”, mondta Antal Árpád. Hozzátette: ha a prefektúra jogvizsgálati ellenőrzésén elbukik a helyi önkormányzat határozata, az erős jelzés lesz, hogy a törvényt kell módosítani, hogy az önkormányzati autonómia jegyében legyen lehetőség ilyen jellegű helyi határozatokat meghozni.

Tudatosítani szeretnék a diákok körében, hogy mit kockáztatnak

Antal Árpád felidézte, hogy még a hétvégi drograzzia előtt, a múlt héten volt egy megbeszélése a sepsiszentgyörgyi tanintézmények vezetőivel, amelyre meghívta a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) főügyészét, hogy megvitassák az iskolai droghasználat problémáját. A kétórás tanácskozás során kiderült, hogy az ügyészségnek átfogó információi vannak a sepsiszentgyörgyi droghelyzetről ám a családok és az iskola nem mindig érzik azt, hogy mekkora a baj.

A polgármester fontosnak tartja tudatosítani a fiatalokban egyrészt, hogy jogilag felelősségre vonhatóak, másrészt, hogy mit jelentenek egyes jogi fogalmak. Példaként említette, hogy a kábítószer kereskedelem nem csak azt jelenti, hogy valakik pénzért árusítanak drogot, hanem az is kereskedelemnek számít, ha valaki átad például egy füves cigit az ismerősének-barátjának.

Másrészt amikor a fiatalok 14 éves korukban megkapják a személyazonossági igazolványukat, jogi besorolásuk egyik napról a másikra megváltozik és már felelősségre vonhatóak, súlyos bűncselekményekért akár a fiatalkorúak börtönébe is kerülhetnek, hívja fel a figyelmet a polgármester.

Kábítószer fogás | Fotó: Kovászna megyei rendőrség

Hétvégén kábítószer-kereskedőkre csaptak le Háromszéken, felszámoltak egy kannabisz ültetvényt és több személyt őrizetbe vettek. A Kovászna megyei szervezett bűnözés elleni ügyészség és a rendőrség 16 helyszínen tartott házkutatást kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított személyeknél, értesülések szerint egyik helyszín Sepsiszentgyörgyön egy Csíki és a Templom utca sarkán lévő magánháznál volt. A rendőrség 5 elfogatóparancsot hajtott végre és két férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyeztek.

A rendőrség tájékoztatása szerint az egyik gyanúsított egy kőröspataki farm közelében idén tavasszal cannabis-ültetvényt létesített, amelyet egy másik férfival együtt gondozott. Augusztus végén és október elején begyűjtöttek mintegy 60 érett cannabis-növényt. A házkutatások eredményeként a rendőrség lefoglalt számos kifejlett, 2 és 3,5 méter közötti méretű cannabis növényt, 5 gramm hallucinogén gombát, 30 gramm növényi törmeléket és cannabis-virágot, két mobiltelefont, 104 darab petárdát, egy higanyt tartalmazó üvegedényt. A két gyanúsítottat 24 órára őrizetbe vették, hétvégén a bíróság elrendelte 30 napos előzetes letartóztatásukat” – tájékoztat a rendőrség.