Hosszú évek zászlóvitái, feljelentései és pereskedései után csütörtökön Tamás Sándor és Antal Árpád kitűzték Kovászna megye zászlaját a megyei önkormányzat bejárata fölé és homlokzatára. A lobogó ugyan korábban is volt már oda kitűzve de kedvezőtlen bírósági ítélet miatt el kellett távolítani, ezúttal viszont minden törvényes alapja megvan, hogy a megyezászló a megyeháza homlokzatán lobogjon.
Mint arról beszámoltunk a kormány szeptember közepén fogadta el Kovászna megye zászlaját és most, hogy a határozat megjelent a Hivatalos Közlönyben is, a lobogót hivatalosan is lehet használni. Kovászna megye zászlója kék mezőben egy ezüstkardot tartó kart jelenít meg, a kard egy szívet szúr át. A címerben a térségre jellemző szimbólumok, a nap és félhold is láthatóak, a három csillag a megye három székére utal.
Ne alárendeltségi hanem mellérendeltségi viszony legyen a román és magyar közösség között!
Tamás Sándor háromszéki tanácselnök a megyeháza épülete előtt létrára mászott és az Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester által kezébe adott Kovászna megye zászlaját, Románia lobogóját és az Európai Unió zászlaját kitűzte egymás mellé. A jelképes zászlókitűzési akciót követően Tamás Sándor hangsúlyozta: „így van rendjén, hogy a zászlók egymás mellett vannak, mert egyrészt a törvény is így írja elő, másrészt, mert mi is így képzeljük el életünket, hogy ebben az országban ne alárendeltségi, hanem mellérendeltségi viszony legyen román közösség és a magyar közösség között”.
A háromszéki tanácselnök az évek óta zajló szimbólumvita kapcsán megjegyezte: Bukarestben nagyon sokan az alárendeltségi viszont szeretnék erősíteni a magyar közösség pedig azt szeretné, hogy az alkotmány és a törvények garantálják az identitása megélését is. Tamás Sándor felidézte, hogy a helyi és megyei zászlókról szóló törvényt még 2015-ben fogadta el a parlament ám annak alkalmazása nem volt korrekt, ugyanis 2015 óta 100-150 közigazgatási egységnek fogadták el a címerét és zászlaját kivéve a mieinket, holott az erről szóló dokumentáció évek óta a kormány elé van terjesztve.
Most viszont Kelemen Hunor szövetségi elnök és Cseke Attila fejlesztési miniszter „kikotorták a fiókból” és az elmúlt hónapokban sok közigazgatási egység címerét és zászlóját fogadtatták el a kormánnyal. Kovászna megyében hivatalos címere lett Dobolló, Málnás, Kommandó és Barátos községeknek míg hivatalos zászlója lett Kovászna megye mellett Sepsiszentgyörgynek, Kovászna városnak, Kökösnek, Kézdiszentléleknek és legutóbb Uzonnak.
A címer és a zászló a helyi identitást erősíti
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a megyezászló kitűzése után megállapította, hogy szebbnek tűnik tőle Sepsiszentgyörgy főtere. „Remélem mindenki észre fogja venni és azáltal, hogy megjelentek a helyi és megyei szimbólumok otthon érzi magát a szülőföldjén”, mondta a polgármester.
Hozzátette: „többé-kevésbé mindenkinek van európai identitása, merthogy Európában élünk, többé-kevésbé az embereknek van romániai identitásuk mert ebben az országban élünk és sok energia van a helyi identitásokban, hiszen büszkék vagyunk sepsiszentgyörgyi, háromszéki identitásunkra és ragaszkodunk Háromszék zászlójához”.