Tavalyhoz képest idén 31 százalékkal nagyobb bevétellel számol a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, a többlet bevétel a központi költségvetésből és uniós pályázati forrásokból származik, mondta Antal Árpád polgármester. Sepsiszentgyörgy önkormányzata ma (április 8-án) fogadta el a város idei költségvetését, amelyben 195,4 millió lejes bevétellel terveznek, szemben a tavaly év elején elfogadott büdzsével, amikor 149,2 millió lej szerepelt a bevételi oldalon.

Antal Árpád rámutatott: minden évben a költségvetés elfogadása a legfontosabb momentum, hiszen ez alapján tudják elkezdeni a tevékenységeket, beruházásokat, programokat. Az országos költségvetés elfogadásának késlekedése miatt sokat csúszott a települések büdzséjének elfogadása is, „normális országban ilyenkor fogadják el a következő évi költségvetést”, mondta a sepsiszentgyörgyi elöljáró.

Antal Árpád polgármester
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester | Fotók: Kovács Zsolt

Antal Árpád szerint Sepsiszentgyörgyön minden évben óvatos és kissé pesszimista bevételekkel tervezik a költségvetést, de általában év végéig pluszban szokták kiegészíteni a város büdzséjét. Arra számítanak, hogy idén is növekszik a bevételi oldal az év végéig.

Idén a legnagyobb összeget, 42,2 millió lejt az oktatás fejlesztésére szánják, ez 36 százalékkal nagyobb mint tavaly, számolt be a polgármester, aki szerint szinte nincs terület ahol tavalyhoz képest csökkennének az összegek. A kulturális kiadásokra a tavalyihoz hasonló összeget szánnak ám ez növekedhet az év végéig hiszen a személyi jövedelemadóból országos szinten befolyt összegek 2 százalékát a kormány szétosztja azon önkormányzatok között, akik saját színházakat és operát tartanak fenn. Ebből Sepsiszentgyörgy nyolc-számjegyű, tízmilliós nagyságrendű összeget kaphat idén.

Antal Árpád szerint tavalyhoz képest idén jelentősen nőtt a beruházásokra szánt összeg, például lakásfejlesztésekre a tavalyi költségvetés kétszeresét költik. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat költségvetésének egynegyedét az uniós pályázati pénzek teszik ki idén, így ez az év a fejlesztésekről fog szólni és ez csak a belépő lesz, hiszen jövő esztendőben érik be sok Európai Uniós pályázat és 2022 lesz az év amikor a legtöbb uniós pénzt hívja le a háromszéki megyeszékhely.

Antal Árpád
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester | Fotó: Kovács Zsolt
A mi városunk, a mi felelősségünk”

Antal Árpád rámutatott: idén nagy hangsúlyt fektetnek a különböző programok támogatására, ezért elindították a „Mi városunk a mi felelősségünk” nevű programsorozatot, amelynek egyes elemeit az elmúlt időszakban már ismertették és a következő napokban újabbakat jelentenek be. Ezek között vannak gazdaságfejlesztési, szociális, oktatási, egészségügyi programok.

A polgármester szerint ezeket mind elindítják a költségvetés elfogadása után, például péntektől elindul a sepsiszentgyörgyi önkormányzat saját roncsautó programja, amelynek keretében 3000 lejért felvásárolják a lakosságtól a tíz évnél idősebb, Sepsiszentgyörgyön bejegyzett járműveket. Antal Árpád szerint erre a célra 1 millió lejt különítettek el az idei költségvetésben és ha nagyobb lesz rá az igény ki fogják egészíteni. A polgármester úgy érzékeli nagy az érdeklődés a sepsiszentgyörgyi roncsautó program iránt, de arra kéri az érdeklődőket, hogy az első napokban ne rohanják meg a városházát, mivel biztosan lesz elegendő pénz erre a célra.