“A mi városunk, a mi felelősségünk” elnevezésű programsorozat lakónegyedekre vonatkozó terveit ismertette kedden sajtótájékoztatón a sepsiszentgyörgyi városvezetés. Magyarosi Imola és Zsigmond József önkormányzati képviselők január óta a lakószövetségek vezetőivel egyeztetnek, feltérképezve a problémákat. A 165 sepsiszentgyörgyi lakószövetség 942 lépcsőházat és 19.600 lakást képvisel, eddig mintegy 60 százalékban valósultak meg a találkozók, ezeket folytatják.
Az eddigi egyeztetésekből kiderült, legégetőbb kérdés a parkolók hiánya, de a lakószövetségi elnökök, gondnokok számos más problémát is felvetettek. Gondot jelentenek az elöregedett fák, ezek kivágása 3- 4 ezer lejbe kerül, az engedélyek beszerzése is bonyolult. Szeretnék a járdák, parkolók, játszóterek felújítását, építését. Igény van a hőszigetelésre, tetőjavításra, kerékpártárolókra, lépcsőházi biztonsági kamerákra. A lakók közötti együttműködéssel, a felelősségvállalással is vannak gondok, konfliktusok a közös szárító használata miatt, a felhalmozott közköltségi tartozásért, előfordult, hogy egy lépcsőházat a megépítése óta, vagyis negyven éve nem meszeltették ki a lakók.
Olyan mértékben növekszik az autók száma, hogy nem tudják tartani a lépést parkolókkal
Az elmúlt öt év alatt – 2016- 2021 között – 4148-al nőtt a Sepsiszentgyörgyön beíratott személygépkocsik száma, hívta fel a figyelmet Antal Árpád polgármester. A legnagyobb ugrás 2016-ban volt, amikor egy év alatt 1200-al nőtt a személyautók száma a városban, tavaly a járvány ideje alatt több mint 700-al, és az idei év első hónapjaiban már több mint 300-al.
Ha tíz négyzetméter helyet számolnak egy parkolóhelyre, a város területén legalább négy hektárnyi területet kellene átalakítani parkolóvá, hogy a 4000-el több autó elférjen. „Nem szeretnénk feláldozni a zöldövezeteket, mert azzal feláldozzuk a jövőt. Emeletes parkolóházak építésére sincs mindenhol hely a lakónegyedekben”- részletezte a polgármester.
A város vezetés keresi a megoldásokat, feltérképezik, melyik városrészekben vannak égető gondok. Tavaly az önkormányzat saját útjavító cége 31 helyszínen összesen mintegy egy hektárnyi járdát, utat és parkolót aszfaltozott le. Ezek olyan kis munkálatok voltak, melyekkel sokat tudtak javítani a lakók komfortérzetén, de piaci alapon egy cég soha nem vállalta volna be.
Hőszigetelés, felvonó-korszerűsítés, lépcsőházi kamerák
Hamarosan mintegy 160 sepsiszentgyörgyi lakás hőszigetelésére írják alá a kivitelezési szerződést, de azt szeretnék, ha tíz év alatt a sepsiszentgyörgyi tömbházak többsége bekerülne a programba, ismertette Tóth- Birtan Csaba alpolgármester. Éppen ezért kidolgozzák a tízéves hőszigetelési stratégiát, nemcsak azokat a közösségeket karolják fel, akik nagyon szeretnék a hőszigetelést, ezért nagyobb hangsúlyt fektetnek a tájékoztatásra, mennyibe kerül a befektetés, és mennyit lehet spórolni vele.
Keresik a megoldást, hogy programot indítsanak felvonók korszerűsítésére, vásárlására. Sepsiszentgyörgyön hét lépcsőházba nem szerelték be a rendszerváltás után az aknába a felvonót, egy lift a 20- 30 ezer euróba kerül ez túl megterhelő a lakóknak. Tóth- Birtan Csaba hangsúlyozta, a támogatással megvalósulna az esélyegyenlőség, hiszen a jelenleg működő lifteket állami pénzből szerelték be.
Ugyanakkor már idén pályázatot hirdetnek a lépcsőházi bejárati kamerák felszerelésére. Erre akkor kerül sor, ha a lakók kétharmada kéri, a kamerák felvételei a helyi rendőrséghez futnak majd be, ott nézik vissza, ha bármilyen gond van. Idén kicserélik a lépcsőházi feliratokat, egységes kétnyelvű táblákat szerelnek fel. Az igényekre válaszolva még több kerékpár- tárolót helyeznek ki, felújítják a játszótereket, okos- szemétgyűjtő rendszereket telepítenek, amely révén követhető lesz, ki mennyi újrahasznosítható hulladékot gyűjt, és így bevezetik a differenciált díjszabást. A lakónegyedi fák metszését, kivágását jövő évtől átvállalja az önkormányzat. Létrehozzák a helyi szakemberek névjegyzékét, hogy a lakószövetségek könnyebben találjanak kivitelezőt a különböző munkákra.