„A mi városunk a mi felelősségünk” címmel indított támogatási programsorozatot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, amely által több millió lejjel finanszíroznák a különböző közösségeket, jelentette be Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester. Beazonosították a fehér foltokat a szociális, oktatási és egészségügyi területeken és ezeken kívánnak idén javítani és hiánypótló programokat finanszírozni. „Nem elég utakat és intézményeket fejleszteni, emberi közösségeket is kell építeni”, tette hozzá Kondor Ágota helyi tanácstag, az egészségügyi és szociális szakbizottság elnöke.

Kondor Ágota és Antal Árpád
Kondor Ágota és Antal Árpád | Fotó: Kovács Zsolt
Fabatka rendszer: jutalmazzák az önkénteskedő sepsiszentgyörgyi diákokat

Kondor Ágota elmondta: hamarosan bevezetik a „Fabatka rendszert”, amely által a sepsiszentgyörgyi diákok kezdeményezéseit támogatják. A fabatka a cserkészetben jutalomként használt „fizető eszköz”. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat is ilyen fabatkákkal jutalmazza azokat az aktív fiatalokat akik önkéntes tevékenységet vállalnak, programokat szerveznek, segítő tevékenységet folytatnak, prevenciós programokban vesznek részt stb.

Mindezeket jutalmazzák és az egyénileg vagy csoportosan összegyűjtött fabatkákkal kirándulásokat, táborokat, eszközöket, illetve a sepsiszentgyörgyi szabadidős létesítményekben bérleteket vásárolhatnak.

Lábbusz program: gyalogosan, biztonságban a suliba

Kondor Ágota szerint a Lábbusz nevű program által arra biztatják a sepsiszentgyörgyi diákokat és szülőket, hogy gyalogosan járjanak iskolába. A szülők általában azzal védekeznek, hogy közlekedésbiztonsági okok miatt nem merik egyedül elengedni gyereküket az iskolába, illetve túl nehéz az iskolatáska ahhoz, hogy gyalog cipelje azt a kisdiák.

A húsvéti vakáció után induló „Lábbusz” program révén a tömbházak közelében kijelölt „gyűjtőpontoknál” önkéntesek gyűjtik össze a tanulókat és szervezetten elkísérik őket az iskolába, így a szülő csak a gyűjtőpontig kell elkísérje gyerekét onnan biztonságban tudhatja. Az elképzelés szerint időnként meglepetésszerűen meglepetés vendég lesz a „buszsofőr”, így akár a város polgármestere, közéleti személyiségek, sportolók, művészek kísérik iskolába a gyerekeket és közben szórakoztatják őket.

gyalog és rollerrel iskolába
Gyalog az iskolába | Fotó: Sepsiszentgyörgyi Városháza

A nehéz iskolatáskák problémájára akár az a megoldás is körvonalazódik, hogy a „buszsofőrök” kis szekeret vigyenek magukkal és abban szállítsák a táskákat. Kondor Ágota szerint az önkormányzat anyagilag támogatná az iskolákat kis szekrények vásárlásában, hogy a diákok azokban tudják tartani dolgaikat, hogy ne kelljen mindent iskolatáskába hazacipelni és visszavinni.

Felmérik és kijavítják a sepsiszentgyörgyi diákok rossz testtartását

Ugyancsak a húsvéti vakáció után indítják a „Csíki Sándor programot” – amit a nemrégiben elhunyt, népszerű sepsiszentgyörgyi testnevelő tanárról neveztek el – amelynek keretében felmérik az előkészítős és elemi osztályos kisdiákok testtartását és mozgáskoordinációját, illetve gyógytornával javítanának rajta.

Kondor Ágota szerint a programban 20 gyógytornász ajánlotta fel segítségét, akik a húsvéti vakáció után 144 osztályban 3003 kisdiák testtartását és mozgáskoordinációját figyelik meg a tornaórák keretében, ehhez természetesen kérik a szülők jóváhagyását is. A valamilyen testtartási, mozgáskoordinációs problémával küszködő gyerek esetében kitöltenek egy vizsgálati lapot a javaslatokkal és azt elküldik a szülőknek.

Az önkormányzat arra biztatja a szülőket, hogy fogadják majd meg a szakemberek javaslatait hiszen egy 20 alkalmas gyógytorna által nagyon sok problémát meg lehet oldani, például megtanítják helyesen ülni, járni és később nagyon sok probléma megelőzhető ezáltal. A szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek számára az önkormányzat finanszírozza a szükséges gyógytornát, de törvény szerint az egészségbiztosító pénztár is fedez egy bizonyos számú gyógytorna kezelést.

A „Csíki Sándor program” másik célja, hogy érzékenyítse a sepsiszentgyörgyi testnevelő tanárokat is, hogy jobban figyeljenek a gyerekek helyes testtartásának kialakítására és a mozgáskoordinációs problémákra. Ennek érdekében a sepsiszentgyörgyi tornatanároknak 20 órás képzést szerveznek, amelyen felfrissítik az ezzel kapcsolatos ismereteiket.

A sepsiszentgyörgyi városháza és alárendelt intézmények „nemet mondanak az autónak”

Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala és alárendelt intézményei is részt vesz a környezetvédelmi minisztérium által indított Zöld Péntek programban. Az országos kampány által azt szeretnék elérni, hogy minden közintézményben négyből legalább egy alkalmazott autó helyett más közlekedési eszközt válasszon péntekenként, hogy munkába menjen.

Sepsiszentgyörgy önkormányzata felkéri a lakókat, hogy minél többen csatlakozzanak a kezdeményezéshez, és péntekenként környezettudatos közlekedési alternatívát (kerékpár, tömegközlekedés vagy gyaloglás) válasszanak amikor munkába indulnak.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat több más közösségi programot is indít, amelyekről a későbbiekben beszámolunk…