Cosmin Boricean a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által kinevezett Kovászna megyei alprefektus hétfőn az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozta: a prefektúra elemzi, hogy betartották-e a törvényt, amikor a magyarság ünnepén piros-fehér-zöld zászlókkal díszítették fel Sepsiszentgyörgyöt.
Az alprefektus hozzátette: a szűk körű ünneplések során a koronavírus-járvány miatt előírt korlátozásokat betartották, ám a „zászlók problémája továbbra is fennáll”. “Elemezzük, hogy betartották-e a törvényt, ha szükséges eljárunk”, mondta a háromszéki alprefektus.
Mint ismeretes tavaly és tavalyelőtt is tízezer lejre bírságolta a prefektúra Antal Árpád polgármestert a március 15-én kitűzött magyar zászlók miatt. Tavaly a járványhelyzet ellenére az akkori prefektus, Iulian Todor személyes hangvételű közleményben adta hírül, hogy a zászlók miatt megbírságolta a polgármestert.
A nemrégiben leváltott prefektus tavaly olyanokat írt, hogy „mélységesen csalódott”, és hogy „más érdekek állnak a háttérben”. A bírság jegyzőkönyvéből kiderült, a korábbi prefektus összeszámolta, hogy Sepsiszentgyörgyön 32 magyar zászlót tűztek ki, ezek mellett nem volt román zászló, ezért ötezer lejes bírságot rótt ki. Ugyanakkor mivel a városban más piros-fehér-zöld szimbólumok is voltak, ezekért újabb ötezer lejes bírságot számolt.
Antal Árpád polgármester megfellebbezte a tavalyi büntetést, hiszen a zászlótörvény végrehajtásáról rendelkező kormányhatározatban az áll: „azok az etnikai kisebbségek, amelyek országos szervezettel rendelkeznek, rendezvényeiken használhatják a saját jelképeiket”.