Kovászna megyében nyolc oltóközpontot rendeztek be a koronavírus elleni oltáskampány napokon belül kezdődő második fázisához. Mint ismert az első szakaszban az egészségügyi személyzet és szociális ellátórendszerben dolgozó ápolók kaphatták meg a vakcinát. A hamarosan kezdődő második szakaszban pedig a 65 évnél idősebbek, a krónikus betegek és a kulcsfontosságú tevékenységi területeken és a magas kockázatú munkakörökben dolgozók kaphatják meg a védőoltást.

A Kovászna megyei prefektúra tájékoztatása szerint hétfőn kijelölték az oltóközpontokat, amelyeket a háromszéki városokban rendeztek be. Ez szerint Sepsiszentgyörgyön két oltási központ működik a Szociális Igazgatóság Dália utcai székelyén és a Vadász utcai sportcsarnokban. Kézdivásárhelyen egy központ van a városi sportcsarnokban. Kovászna városban két oltóközpontot létesítenek, egyet a városi művelődési házban és egyet a szívkórházban. Baróton a Kossuth Lajos utcai sportközpont-, míg Bodzafordulón a városi kórházban és a bredéti kultúrházban. Ezeket a központokat legkésőbb az oltáskampány második szakaszának kezdetéig, azaz január 15-ig fel kell szerelni a szükséges hűtőberendezésekkel, hőmérőkkel, ágyakkal, asztalokkal, székekkel és elválasztó falakkal.

Koronavírus oltás
Koronavírus elleni oltás | Fotók: Kocsis B. János

A koronavírus elleni oltáskampány hamarosan kezdődő második szakaszában a 65 éven felettiek, kortól függetlenül a krónikus betegségekben szenvedők, a belügyi és védelmi minisztérium dolgozói, az állami intézmények, minisztériumok, a parlament, a kormány és elnöki hivatal személyzete, illetve az oktatási rendszerben és bölcsődékben dolgozók kapják meg a vakcinát. Ugyanekkor a magánszektor kulcsfontosságú ágazataiban dolgozók igényelhetik a védőoltást, így az élelmiszeriparban dolgozók, a közmű szolgáltatók alkalmazottai, az energiaszolgáltatók, gyógyszergyártók, szállítási ágazat dolgozói, az egyházi személyzet, a posták és futárszolgálatok személyzete és a sajtó munkatársai, akik a megfertőződés fokozott kockázatával járó tevékenységet végeznek.

A második fázisban oltásra jogosultak többsége a munkaadójánál, intézményi vagy vállalati szinten kell előjegyeztesse magát oltásra, míg az idősek és krónikus betegek a háziorvosuknál jelezhetik oltás igényüket. Mint ismert a koronavírus elleni oltás nem kötelező, ám aki igényli annak ingyenes!