Három hetes kórházi kezelés, két hetes lázas állapot után már otthonában lábadozik a súlyos lefolyású koronavírus-fertőzés után Dr. Antal Álmos sepsiszentgyörgyi szülész-nőgyógyász. A sepsiszentgyörgyi kórház korábbi orvos-igazgatója úgy fertőződött meg a koronavírussal, hogy ebben az évben nem járt külföldön, megtette a szükséges óvintézkedéseket, munkája során steril szájmaszkot viselt.
A Sláger Rádiónak elmondta, ez volt élete egyik legnagyobb megpróbáltatása, a betegség fizikailag és lelkileg is nagyon megviselte, ám megoldandó feladatként tekintett állapotára, sokat segítették az orvoskollégái, a kórház személyzete.
Hangsúlyozta, a koronavírus-fertőzés lefolyása semmiben nem hasonlítható az influenzához, nem lehet felületesen kezelni a járványt, viszont a szorongás sem segít. A fertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a fertőzést, ám a gyilkos vírus okozta betegség nagyon súlyos lefolyású is lehet, attól függően, hogy milyen állapotban találja a szervezetet.
Antal Álmos hangsúlyozta, ilyen betegsége soha nem volt, érezte, hogy minden szervét érinti, próbára tette a keringést, a szívet, a tüdőt, a májat. A sepsiszentgyörgyi orvosnál tüdőgyulladás is kialakult, mint mondta, szerencséje volt, hogy nem az első fázisban. „Aki időt nyer, életet nyer, hiszen minél később alakul ki a tüdőgyulladás, annál kevésbé teszi tönkre a tüdőt”- részletezte.
Rámutatott, az európai protokoll szerint a koronavírus-fertőzés esetén használt gyógyszerek mérgezik a szervezetet, de ezek nélkül nem lehet felvenni a harcot a fertőzéssel. A hosszan tartó láz csillapítása is sok gyógyszert igényel, az orvosságok a betegség mellett még étvágytalanságot, magas vérnyomást okoznak, deprimálnak.
Antal Álmos azt javasolja, hogy mindenki vegye nagyon komolyan az óvintézkedéseket, hiszen most már a fertőzések annyira elszaporodtak, nehéz visszakövetni, hogy fertőzött személytől, üzletből, vagy éppen egy ajtókilincsről kerül be a vírus a szervezetünkbe. Hozzátette, a koronavírus-fertőzés semmiképpen nem emlegethető egy napon az influenzával, ami amint mondani szokták gyógyszerrel hét nap alatt, gyógyszer nélkül egy hét alatt ér véget.