A sepsiszentgyörgyi székhelyű, regionális vízszolgáltató igazgatója, Kozsokár Attila szerint összesen 3,9 millió lejes kinnlevőségük van a ki nem fizetett víz és csatornázási számlák miatt. A négy városban – Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón – valamint 15 községben mintegy 100.000 személynek szolgáltató Közüzemek Rt. a legdrasztikusabb lépést, helyezte kilátásba: cégek és lakótársulások maradhatnak víz nélkül Kovászna megye szerte.

Kozsokár Attila emlékeztetett, hogy tavaly, amikor úgy döntöttek, hogy elzárják az ivóvízet a nagy adósságokat felhalmozott lakótársulásoknál, akkor azok ígéretet tettek, hogy törlesztenek és erről egy vállalást is aláírtak, amit mindössze egyetlenegy lakótársulás tartott be és 17 mulasztotta el a fizetést.

Kozsokár Attila
Kozsokár Attila a Közüzemek igazgatója | Fotó: Kovács Zsolt

Az igazgató szerint nem szeretnének senkit víz nélkül hagyni, mert az közegészségügyi szempontból sem jó, de nem elfogadható, hogy ameddig egyesek rendesen fizetnek, addig néhány lakótársulás óriási összegekkel tartozik.

A Közüzemek igazgatója szerint a legnagyobb adósok a sepsiszentgyörgyi Căminul és Váradi József 13 nevű lakótársulások, amelyek egyenként 350 000 lej körüli vízdíjjal adósok. Emelett több cég is hatalmas tartozásokat halmozott fel, van amely közel félmillió lejjel tartozik a vízszolgáltatónak.

Kozsokár Attila szerint sepsiszentgyörgyi magánszemélyek 155.907 lejjel, kézdivásárhelyi magánszemélyek 476 652 lejjel, kovásznai magánszemélyek 545 224 lejjel, bodzaforduló magánszemélyek 93.136 lejjel tartoznak míg a háromszéki vidéki települések lakóinak elmaradása 90 957 lejt tesz ki. A Közüzemek kilátásba helyezte, hogy az elkövetkező időszakban a rosszul fizetőknél elzárja a vízszolgáltatást.