Részleteket közölt a nyomozást felügyelő sepsiszentgyörgyi ügyészség annak az erdővidéki családnak az esetéről, ahol – mint arról beszámoltunk – a szülők lánccal egy szekrényhez kötözve tartották fogva mentális zavarokkal küzdő lányukat. A nyomozók megállapították, hogy a jelenleg 28 éves A.S.M. kényszerfogsága több mint tíz éve, 2012-ben kezdődött, azóta szülei szinte állandóan bezárva, láncra verve tartották a mentális betegséggel küzdő lányt.

A sepsiszentgyörgyi ügyészség és a Kovászna megyei rendőrség tájékoztatása szerint a megdöbbentő eset Baróton történt, de egy helybéli olvasónk tájékoztatása szerint valójában az erdővidéki város közigazgatási területén lévő Bodos faluban él a család.

Az ügyészség csütörtöki közleménye szerint a baróti rendőrség hivatalból indított nyomozást, amikor arra vonatkozó információt kaptak, hogy a nőt fogva tartják. A helyszínen vizsgálódó rendőrök a családi ház egyik, kulcsra zárt szobájában találták meg a 28 éves nőt, akinek bokájához kötözték az alig 80-100 centiméteres lánc egyik végét, a másikat pedig egy nehéz szekrényhez, így alig egy méternyi mozgás lehetőséget biztosítottak számára. A nyomozók megállapították, hogy ez az állapot 2012-ben kezdődött és azóta szinte folyamatosan fogva tartották a nőt.  

Kihallgatásukkor a szülők azzal védekeztek, hogy a mentális betegséggel küzdő lányuk védelmében folyamodtak ilyen eljáráshoz, azért kötözték meg, hogy ne essen baja, például ne égesse meg magát, ha hozzáér a lakás fűtéséhez használt kályhához. A hatóságok által kiszabadított lányt kórházba szállították orvosi vizsgálatokra, majd kiemelik családja köréből és egy ellátó központban helyezik el, ahol megfelelő ellátásban és felügyeletben részesül.

Az ügyészség tájékoztatása szerint 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték az 55 éves apát, A.M-et, aki hivatalosan a mentális betegséggel küzdő nő gondozójának volt kinevezve és az 58 éves anyját A.L.L-t, aki bűntárs volt a nő fogva tartásában és láncra verésében. A gyanúsítottak ellen törvénytelen fogva tartás vádjával indítottak bűnvádi eljárást.   

Borító illusztráció: Pexels