Megdöbbentő drámát kellett átélnie egy 14 éves kézdivásárhelyi lánynak, akit apja több alkalommal is eladott más férfiaknak, akik folyamatosan verték és erőszakolták. A lány amikor elszökött a férfiaktól a kézdivásárhelyi rendőröket tájékoztatta a vele történt szörnyűségekről ám két rendőrtiszt nem tett semmit érdekében, sőt megpróbálták eltussolni a történteket, számolt be az esetről a PressHub portál.
A Kovászna megyei bíróság egy mindössze 6 hónapig tartó villámper során a három vádlottat – az apát és a kislányt megvásárló férfiakat – 12, illetve 9 évnyi börtönre ítélte. A döntés nem jogerős, a három vádlott előzetes letartóztatásban van. A kézdivásárhelyi rendőrség két tisztjét bűnpártolásért szintén vizsgálják, mert bár a lány elpanaszolta nekik a szörnyűségeket, nem indítottak eljárást, sőt az egyik rendőr később megpróbálta eltussolni az esetet és meghamisította a nyomozati dokumentumokat.
Rabszolgasorban tartották, verték és erőszakolták
A bíróság indoklásából kiderül, hogy az apa, Victor G. 2018 óta legalább három férfinak adta el kislányát és minden alkalommal különböző mennyiségű alkoholt kapott cserébe. A nyomozás a vásárlók közül kettőre terjedt ki, akikkel a lány hosszú ideig élt együtt rabszolgasorsban és folyamatos bántalmazásnak volt kitéve.
Egy személy azt vallotta, hogy szemtanúja volt, amikor Victor G. eladta kiskorú lányát egy férfinak, 50 lejért és egy láda sörért cserébe. A tanú arról számolt be, hogy a kislányt akarata ellenére felültették a vásárló férfi szekerére. Mint kiderült a lány két és fél év alatt többször is elszökött a férfitól, de ahányszor hazament apja mindannyiszor visszavitte a férfihoz, aki verte és erőszakolta őt.
Másodjára is eladták és a rendőrök „félrenéztek”
Miután a lány többször is elhagyta fogvatartója otthonát és szabadban töltött egy éjszakát elment a rendőrségre, elmesélte a vele történő szörnyűségeket és feljelentést tett. Az áldozatot az anyja és egy rendőrcsapat hazavitte. Apja viszont 2021-ben ismét eladta, ezúttal egy másik férfinek, aki néhány üveg italt és 50 lejt fizetett érte.
A lánynak ekkor élete legsötétebb élménye következett. Fogvatartója kényszermunkára fogta, jelentős távolságokról kellett vizet hordania a lovaknak, a férfi övvel, fejsze nyelével verte, többször is szexuális kapcsolatot létesített vele, levágta a haját, hogy megalázza és megszégyenítse, illetve a férfi anyja is ostorral verte a lányt.
A PressHub beszámolója szerint amikor egyszer a lánynak sikerült megszöknie fogvatartójától, a rendőrséghez fordult, de az őt kihallgató kézdivásárhelyi rendőrtiszt nem indított nyomozást az ügyben. Később amikor mégis kipattant az ügy és a rendőrség elindította az eljárást, az érintett rendőr hamisan rögzítette a lány vallomását, azt állítva abban, hogy a lány visszavonta a feljelentését, ezért az ügy lezárását javasolta.
A rendőrtiszt ellen hivatali visszaélés és hamisítás miatt indult eljárás. Hasonlóan eljárást indítottak szolgálati kötelezettségének elmulasztása miatt egy rendőrnő ellen is, aki mindössze nyolc hónappal a vádemelés megkezdése után hallgatta ki az áldozatot.
A Kovászna megyei bíróság alapfokon 12, illetve 9 év börtönnel sújtotta az apát és a két vásárló férfit. Mindhármuknak 50 000 euró erkölcsi kártérítést kell fizetniük az áldozatnak. A döntés nem jogerős. Zajlik még a per az áldozat panaszait kivizsgáló két rendőr ellen, akik tétlenek voltak a kislány ellen elkövetett szörnyűségekkel szemben.
Az esetről részletes beszámolót a PressHub oldalán IDE kattintva olvashatnak.