Idén elérik a 40.000 visszatelepített őshonos gyümölcsfát, ezért tíz év után célba ér a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) által indított „Egy gyümölcsfa a jövő nemzedékének” program. Bereczki Kinga az alapítvány ügyvezetője szerint idén tavasszal még 5000 gyümölcsfacsemetét osztanak szét ingyenesen Kovászna megye lakosságának és ezzel megvalósul a cél, hogy tíz év alatt 40.000 őshonos gyümölcsfát osszanak szét Háromszéken és ezzel megmentsék a kihalástól az Erdélyben legalább 150 éve jelen lévő hagyományos gyümölcsfajtákat.

Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén harmadik alkalommal karolta fel a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) programját és osztanak ingyenesen gyümölcsfacsemetéket. A sepsiszentgyörgyi lakosok lakcímenként legtöbb öt facsemetét igényelhetnek. Az igénylők abban az esetben kaphatják meg a csemetéket, amennyiben Sepsiszentgyörgyön rendelkeznek a fák elültetésére alkalmas területtel, nem tartoznak adóhátralékkal a város költségvetése felé és vállalják, hogy gondozni tudják a gyümölcsfákat.

Berecki Kinga a HKA ügyvezetője | Fotó: Kovács Zsolt

A facsemetéket előzetes feliratkozás nélkül, kizárólag személyesen, személyi igazolvány felmutatásával, érkezési sorrendben lehet átvenni ezen a héten csütörtökön és pénteken a Városi Kertészet székhelyén (Árkosi út, 22. szám). A Háromszéki Közösségi Alapítvány által idén tavasszal szétosztott 5000 csemetéből a sepsiszentgyörgyi lakosok közel 1 300 csemetét igényelhetnek, köztük alma-, körte-, cseresznye-, kajszibarack-, őszibarack-, meggy-, szilvafa közül választhatnak.

Berecki Kinga a HKA ügyvezetője korábban felidézte, hogy az 1960-as évekig szinte minden vidéki iskola vagy templomkert mellett kiterjedt gyümölcsösök voltak, ahol a gyerekek megtanulhatták, hogyan ültessék, gondozzák ezeket a gyümölcsfákat, milyen fajták jellemzőek erre a vidékre. Ezek a gyümölcsösök közben kivesztek, ugyanúgy, mint ez a nonformális oktatási, nevelési módja a gyerekeknek, fiataloknak. Ennek az állapotnak a megváltoztatását tűzte ki célul a Háromszéki Közösségi Alapítvány „Egy gyümölcsfa a jövő nemzedéknek” című programja.