Csaknem 8.000 gyümölcsfacsemetét osztott szét az elmúlt években a Háromszék Közösségi Alapítvány (HKA) az Egy fa a jövő nemzedéknek elnevezésű program keretében. A 2015-ben elindított projekt fő célja az őshonos gyümölcsfák visszatelepítése Háromszékre.
Az alapítvány ügyvezetője, Bereczki Kinga szerint 2015 óta körülbelül 8.000 facsemetét osztottak szét Kovászna megye több mint 20 településén. Öt régióra osztották a megyét, és ezek közül mindegyik kap 400-500 csemetét, többnyire igénylés alapján. A tervek szerint tíz év alatt tudják lefedni az egész megyét őshonos gyümölcsfacsemetékkel – mondta. Idén március 31-éig fogadják az igényléseket, és 2.000-2.500 csemete szétosztását tervezik.

‘Az 1960-as évekig szinte minden vidéki iskola vagy templomkert mellett kiterjedt gyümölcsösök voltak, ahol a gyerekek megtanulhatták, hogyan ültessék, gondozzák ezeket a gyümölcsfákat, milyen fajták jellemzőek erre a vidékre. Ezek a gyümölcsösök közben kivesztek, ugyanúgy, mint ez a nonformális oktatási, nevelési módja a gyerekeknek, fiataloknak. Ez több őshonos gyümölcsfafajta kiveszését is jelentette, ennek orvoslását tűzte ki célul a Háromszéki Közösségi Alapítvány programja’.