Az RMDSZ-színekben parlamenti képviselői mandátumot nyert EMSZ-es politikus, Kulcsár Terza József tavaly állam és szolgálati titoksértéssel gyanúsította meg Mirela Elena Adomnicâi, szociáldemokrata párti (PSD) parlamenti képviselőt, aki ellen az ügyészségen tett feljelentést és írásban fordult a párt elnökéhez Marcel Ciolacuhoz is. Mivel sem a feljelentésére sem az írásos beadványára nem kapott választ, Kulcsár Terza József egy újabb levélben, ezúttal Bogdan Aurescu külügyminisztertől kér információkat arról, hogy a Beke-Szőcs ügy miatt kiutasították-e Romániából dr. Lomnici Zoltánt, a magyar Legfelsőbb Bíróság volt elnökét, aki jelenleg az Emberi Méltóság Tanácsa nemzetközi jogvédő szervezet elnöke.

Az eset előzménye, hogy idősebb Dr. Lomnici Zoltán tavaly kitüntetést adott át a kézdivásárhelyi Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak, akiket 5-5 év börtönbüntetésre ítéltek terrorcselekmény vádjával mert a vádhatóság szerint petárdákból házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén. Kulcsár Terza József rámutatott: az ellenük felhozott, döntőnek minősített bizonyítékot titkosították, azt sem a vádlottak, sem védőik és a jogvédelmet nyújtó Emberi Méltóság Tanácsának elnöke nem ismerhette meg.

Beke István, Kulcsár Terza József és Szőcs Zoltán | Fotó: Kovács Zsolt

A díjátadást követően, tavaly májusban Mirela Elena Adomnicâi a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője beadvánnyal fordult a külügyminiszterhez, amelyben szorgalmazta, hogy a díjat átadó idősebb dr. Lomnici Zoltánt tiltsák ki Románia területéről. Adomnicâi képviselő viszont a külügyminiszterhez intézet és a sajtóhoz is eljuttatott átiratában azt állította, hogy a két férfit azért ítélték el, mert „Gyulafehérváron, a román nemzeti ünnepen a gázvezeték megrongálásával robbantást kíséreltek meg”.

Kulcsár Terza József arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a gyulafehérvári robbantási kísérlet eddig ismeretlen volt és a Beke István és Szőcs Zoltán elleni vádiratokban és a bírósági eljárás során sem szerepelt. Az RMDSZ képviselő korábban kifejtette: ez esetben felmerülhet, hogy a PSD-s képviselőnő állami és szolgálati titkot hozott nyilvánosságra és bizalmas adatokat szivárogtatott.

Kulcsár Terza József
Kulcsár Terza József RMDSZ képviselő, az EMSZ háromszéki politikusa | Fotó: Kovács Zsolt

„Mivel a képviselő olyan információt fedett fel, amely állam-vagy hivatali titoknak minősülhet, a képviselőház elnökéhez fordultunk az ügy hivatalos kivizsgálása érdekében. Marcel Ciolacu elnök úr a 2022. június 13. kelt levélre a mai napig nem válaszolt. Erre tekintettel ismeretlen tettes ellen 2022. szeptember 2. napján feljelentést tettünk Gabriela Scutea román legfőbb ügyésznél állam- vagy hivatali titok esetleges megsértése miatt. A feljelentésre a mai napig nem érkezett válasz.”, írja a külügyminiszterhez címzett levelében Kulcsár Terza József.

Hozzáteszi: „Az előzőekben ismertetett tények alapján kérdezem, hogy idősebb dr. Lomnici Zoltán “persona non grata”-nak van-e nyilvánítva? Van ellene belépési korlátozás az ország területére? Amennyiben létezik ilyen jellegű korlátozás, miként érinti Románia schengeni övezethez óhajtott csatlakozását, hogy egy szomszédos ország egykori közméltóságát kitiltják az országból, mivel jogvédő tevékenységet folytatott egy uniós tagállamban?”, zárul Kulcsár Terza József a román külügyminiszterhez intézett levele.