Sepsiszentgyörgy országos szinten első a megyeszékhelyek között a népszámláláson eddig résztvevők aránya alapján. Antal Árpád polgármester sajtótájékoztatón elmondta: az önkitöltős szakaszban az volt a cél, hogy országos szinten a lakosság 40 százaléka kitöltse a kérdőíveket, ezt Sepsiszentgyörgy jóval meghaladta, itt ugyanis a lakosság több mint 80 százaléka vett részt az online szakaszban, ebből csak 68,5 százalékot érvényesítettek mivel sokan hibásan töltötték ki a kérdőíveket.

Antal Árpád szerint jó eredmény, hogy a sepsiszentgyörgyi polgárok több mint kétharmadának sikerült érvényes kérdőívet leadnia és a maradék kevesebb mint egyharmad elérése lesz a következő hetek feladata. Sepsiszentgyörgy 51.300 fős becsült népességének 31,5 százalékát kell a következő napokban felkeressék a számlálóbiztosok. Ez a folyamat elindult és a polgármester kéri a lakosokat, hogy működjenek együtt. Minden olyan háztartás esetében, ahol nem találják otthon a lakókat, egy szórólapot akasztanak a kilincsre, a számlálóbiztos elérhetőségével, amelyen kapcsolatba lehet majd lépni vele.

számlálóbiztosok

Antal Árpád szerint az is pozitív, hogy az önkitöltés szakaszában jó eredményt ért el mind a 7 megye, ahol magas a magyar lakosság aránya. Mind a hét magyarok által is lakott megye az elsők között van országos szinten, az erdélyi megyék pedig mind az élvonalban vannak. Brassó megye végzett az első helyen, ezt követte Hargita és Kovászna megye” – összegezte a sepsiszentgyörgyi polgármester.