A kézdivásárhelyi bíróság alapfokon a csendőrségnek adott igazat, amiért szabálysértési figyelmeztetésben részesítette Kulcsár-Terza József parlamenti képviselőt, amiért tavaly júliusban, Beke István és Szőcs Zoltán kiszabadulásának másnapján nagyobb csoport jelenlétében sajtótájékoztatót tartott Kézdivásárhely főterén. Erről Kulcsár-Terza József sajtótájékoztatón számolt be és leszögezte: megfellebbezte az alapfokú bírósági ítéletet mivel elfogadhatatlannak tartja, hogy egy politikusnak ne lenne joga sajtótájékoztatót tartani.

Az RMDSZ képviselőházi frakciójában az EMSZ-t képviselő politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a Beke Istvánnal és Szőcs Zoltánnal tartott közös sajtótájékoztatót a csendőrség majd a bíróság is előzetes jóváhagyást igénylő köztéri gyülekezésnek minősítette. A bíróság alapfokon azt állapította meg, hogy Kulcsár-Terza Józsefnek előre kellett volna látnia, hogy a Kézdivásárhely főterére összehívott sajtótájékoztatón sok ember fog összegyűlni ezért előzetesen engedélyt kellett volna kérnie a hatóságoktól a tömegrendezvényre.

Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő | Fotó: Kovács Zsolt

Kulcsár-Terza József kifejtette, hogy Romániában és szerte a világon sok olyan alkalom történik, amikor a politikusok köztéren nyilatkoznak és ehhez senkitől nem kell engedélyt kérjenek. Példaként említette, hogy Liviu Dragnea volt kormányfő börtönből való szabadulásakor a kézdivásárhelyi eseménynél többen gyűltek össze mégse kapott érte senki büntetést. „Hová jutunk, ha egy politikusnak nem szabad sajtótájékoztatót tartani? Ez az eljárás nem európai, nem is demokratikus hanem a kommunizmust idézi a magát példaértékűnek beállító Romániában”, állapította meg a politikus, aki megfélemlítési kísérletnek minősítette az ellene szóló eljárást.

Kulcsár-Terza József úgy értékeli, hogy az „árnyékhatalom” az igazságszolgáltatást felhasználva folytat magyarellenes hangulatkeltést. A politikus ilyennek tartja azt, hogy a sepsiszentgyörgyi városzászlóról szóló kormányhatározatot bíróságon érvénytelenítették, vagy a marosvásárhelyi katolikus teológiai líceumot bírósági ítélettel számolják fel. Az RMDSZ politikus szerint egy uniós országban és jogállamban normális kellene legyen, hogy mindenki a saját anyanyelvén érvényesül, saját szimbólumait használja. Hozzátette: ha a romániai magyar kisebbség elleni eljárások folytatódnak, akkor meg kell fontolni az utcai tiltakozó akciók szervezését.