Közel 4 hete kezdődött a népszámlálás első, önkitöltős fejezete és országos szinten a lakosság 11,3 százaléka már online kitöltötte a kérdőíveket. Az Országos Statisztikai Hivatal arra számít, hogy május 15-ig a közel 19.1 milliós lakosság 40 százaléka saját maga kitölti a kérdőíveket, hogy a következő fázisban minél kevesebb háztartást kelljen felkeressenek a számlálóbiztosok, mondta Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy Kovászna megye 12,7 százalékkal az országos átlag fölött van, Sepsiszentgyörgyön pedig a lakosság 15,6 százaléka online kitöltötte már a népszámlálási kérdőíveket.
Az otthon kitöltött kérdőívek inkább elhibázottak
Antal Árpád arról számolt be, hogy a statisztikai hivatal jelentése szerint az otthon, segítség nélküli kitöltés esetében magasabb az elhibázott kérdőívek száma mint a segítő pontoknál kitöltöttek esetében. Ugyanakkor az otthoni kitöltés hosszabb időt vesz fel mint ha segítséget igényelnének hiszen azok akik az önkitöltést segítő pontoknál dolgoznak már rutinosak.
Az elöljáró arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkahelyi szabadnap jár függetlenül attól, hogy legkésőbb május 15-ig, otthon vagy segítőpontoknál töltik ki a kérdőíveket. Antal Árpád szerint, aki hibásan töltötte ki a kérdőívet és a rendszer azt nem tudja érvényesíteni, akkor egyrészt nem jár érte a szabadnap mert nem tudják letölteni az erről szóló igazolást, másrészt a népszámlálás második fordulójában várhatóan számlálóbiztosok felkeresik az érintette otthonában, hogy pótolják a hibásan kitöltött kérdőív adatait.
Meredek tévhitek keringenek a népszámlálás kapcsán
A szociológus végzettségű sepsiszentgyörgyi polgármester leszögezte: a népszámlálási kérdőíven megadott adatokat kizárólag statisztikai célokra használják, például a korábbi népszámlálási adatokkal összehasonlítva megvizsgálják többek között, hogy milyen demográfiai folyamatok zajlanak az országban vagy miként változtak a lakhatási körülmények, milyen típusú infrastruktúra fejlődött az elmúlt években. Emellett a begyűjtött statisztikai adatokat összehasonlítják más országok hasonló adataival vagy régiókat, megyéket és településeket egymással.
Antal Árpád rámutatott, hogy sok tévhit jelent meg a népszámlálásról. Például egyesek – főként a határ menti Máramaros megyében – visszautasítják a kérdőív kitöltését mert elterjedt az a tévhit, hogy azért kérdeznek rá a szobák számára mert fel akarják mérni, hogy hány ukrajnai menekültet lehet beköltöztetni hozzájuk. Az elöljáró leszögezte: a népszámlálásnak semmi köze nincs a menekültek befogadásához, ahogyan az sem igaz, hogy az adóhatóságit értesítenék ha valaki nem jelentette, hogy bérbe van adva a lakása. Ugyanakkor a népszámlálási kérdőívek kitöltése kötelező és büntetést kockáztat az aki ezt megtagadja, hívta fel a figyelmet a polgármester.
Sepsiszentgyörgyön 14 segítőponthoz várják a lakosságot
Sepsiszentgyörgy önkormányzata a következő napokban kétnyelvű, tájékoztató jellegű plakátokat fog kifüggeszteni a lépcsőházak bejáratához, amelyeken feltüntetik az illető tömbházhoz legközelebb eső összeíró pontokat. A háromszéki megyeszékhelyen 14 ilyen segítőpontot hoztak létre, ezek helyszínei az érdeklődés függvényében változhatnak, mondta a polgármester.
Hozzárette: arra kéri azokat, akik otthon töltik ki a kérdőívet, hogy a folyamatot kezdjék a www.nepszamlalas.ro honlapon, ahol kitöltés előtt egy oktatóvideót is találnak a kitöltés folyamatáról. Ha valaki mégis elakadna, akkor az RMDSZ munkatársai segítenek minden kérdésben hétköznapokon 9-23 óra között a 0371 900 172-es telefonszámon, mondta Antal Árpád.