Sepsiszentgyörgy idén hivatalossá címeres zászlaja zavarja a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma nevű szervezetet, amely a városzászló miatt beperelte a kormányt, számolt be az ügyről Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a pereskedő civil fórum mellé belépett a perbe a „hivatásos feljelentőként és megélhetési provokátorként” ismert Dan Tanasă által képviselt civil szervezet is.
A Sláger Rádió érdeklődésére Antal Árpád elmondta: tudomása szerint a pereskedők a városzászlón lévő címert kifogásolják amelyben hiányolják a románok jelenlétére utaló szimbólumokat, illetve kifogásolják, hogy a sepsiszentgyörgyi városzászló a székely zászló színeit tartalmazza.
Mint arról beszámoltunk idén hosszú évek és viszontagságos törvényalkotási folyamat után idén júliusban lett hivatalos zászlója Sepsiszentgyörgynek. A városzászlót a nyáron kitűzték a sepsiszentgyörgyi városháza és az alárendelt intézmények homlokzatára. Antal Árpád polgármester korábban felidézte, hogy a helyi önkormányzat még 2010 januárjában fogadta el a városzászlóról szóló határozatot majd rengeteg hatósági felszólítás, cirkusz és pereskedések következtek.
Antal Árpád szerint 2015-ben egy újabb helyi határozatot fogadtak el a városzászlóról, amit elküldtek a fejlesztési minisztériumba, ott azonban fiókba került az iratcsomó, egészen az idei évig, amikor Cseke Attila miniszter kihúzta a dokumentációt a fiókból és végre elfogadták a határozatot.
Sepsiszentgyörgy zászlaja arany és kék sávos, közepén a település címerét ábrázolja. A település címere pajzs alakú, rajta kék mezőben a vár és a templom, felette arany Nap és ezüst Hold. A vár előtt három zöld mező, rajta a település védőszentje és névadója, a lovon ülő Szent György és a sárkány látható.