Kovászna megyében a koronavírus fertőzöttek emelkedő száma és a mától érvényes szigorítások hatására emelkedik az oltási hajlandóság is. Mivel a digitális Covid igazolvány azaz zöld igazolvány nagyobb szabadságot biztosít, az eddig bizonytalanok már hajlandónak mutatkoznak oltakozni. A háromszéki prefektúra adatai szerint az elmúlt egy hét alatt mintegy háromezren kapták meg a koronavírus elleni oltás első dózisát, vagy az egydózisú vakcinát. Van aki nem válogat a rendelkezésre álló oltások között, hanem gyorsan szeretne zöld igazolványhoz jutni ezért a családorvosoknál is megnőtt az igény az egydózisú vakcina iránt.
Miközben a háromszéki kórházak is tele vannak súlyos és kritikus állapotú betegekkel, a mától érvénybe lépett szigorításoknak ellentmondásos a megítélése. Az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) pénteken meghozott határozatát követően az új szabályokról szóló viták határozták meg az egymás közti beszélgetéseket és ezek mellett és ellen szóló bejegyzések lepték el a közösségi oldalakat is. Tapasztalatok szerint hétfőn a szigorítások érvénybe lépésének első napján az új szabályok gyakorlati alkalmazása is felemás Háromszéken.
Ezt tükrözi, hogy hétfőn délelőtt a háromszéki megyeszékhelytől pár kilométerre fekvő Árkos községben – ahol 9,31 ezrelékes a fertőzöttségi mutató – az utcákon közlekedők egy része ugyanúgy védőmaszk nélkül járt-kelt mint egy nappal korábban, ám a változást mutatta, hogy voltak, akik alkalmazkodtak az új szabályokhoz és maszkkal az arcukon sétáltak az úton vagy vásároltak a boltban.
Az árkosi polgármester egy huszárvágással oldotta meg az oltottak és oltatlanok közti nézeteltérést. Máthé Árpád úgy döntött a polgármesteri hivatalban zöld igazolvány birtokában sem fogadnak ügyet intézni kívánó árkosiakat hanem „egyablakos ügyintézést” vezettek be, azaz a községháza épülete előtt, egy ablakon keresztül szolgálnak ki minden lakost. Az elöljáró ezt azzal magyarázza közösségi oldalán, hogy számára elfogadhatatlan, hogy „hátrányosan különböztessenek meg embereket, pusztán meggyőződésük miatt!”
„...Nem értek egyet, azonban és soha nem tudom elfogadni, hogy egy közösség tagjait felelős magatartásúaknak és felelőtleneknek bélyegezzenek meg, oltottakra és oltatlanokra csoportosítsák és ilyen indokokkal tiltásoknak vessenek alá és hátrányosan különböztessenek meg embereket, pusztán a meggyőződésük miatt! Ezért, az Árkos-i Polgármesteri Hivatal, nemet mondva minden ilyen, és más jellegű diszkriminációra, újabb intézkedésekig, felfüggeszti az ügyfélfogadást, a napi tevékenységet egyablakos ügyintézés formájában folytatja”, közölte közösségi oldalán falusfeleivel Máthé Árpád polgármester.
Sepsiszentgyörgyön már szabálykövetőbbnek bizonyult a lakosság, a közintézmények és a vállalkozások. Hétfőn a háromszéki megyeszékhely utcáin közlekedők jelentős többsége védőmaszkot viselt. Mivel október 25-e az állami adók befizetésének határideje, meglátogattuk a Kovászna megyei Pénzügyi hivatal és Államkincstárt, ahol a bejáratnál a portás mindenkitől következetesen kérte a digitális Covid igazolást. Igaz, hogy ezt elég volt felmutatni, nem szkennelte be, azaz a leleményesebbek akár más személy igazolásával is bejuthattak volna. Ugyanakkor a hivatal bejáratánál többen is hoppon maradtak és nem tudták befizetni adójukat, mert nem tudták felmutatni a zöld igazolványt.
A szép őszi idő ellenére hétfőn a szokásosnál jóval kevesebben ültek a városközponti kávézók és vendéglők teraszain, tapasztalatok szerint belépéskor mindenkitől kérik a zöld igazolást. Egy sepsiszentgyörgyi iratmásoló iroda viszont leleményesen oldotta meg a problémát, az üzlet bejárata előtt a munkatársak mindenkitől átvették a másolni kívánt dokumentumokat vagy felvették a más jellegű rendeléseket, bent elvégezték a munkát és az utcán átadták a kért anyagot a megrendelőnek, ezzel a módszerrel egyaránt ki tudják szolgálni az oltott és oltatlan ügyfeleiket.
A Kovászna megyei prefektúra hétfői jelentése szerint a megyében 5,35 ezrelékre-, Sepsiszentgyörgyön 8,52 ezrelékre emelkedett a fertőzöttségi mutató. Háromszéken az elmúlt 24 órában 133 új fertőzöttet regisztráltak így a megyében jelenleg 1214 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, ennek közel felét – 544-et – Sepsiszentgyörgyön. A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban 59 koronavírus-fertőzötteknek elkülönített kórházi ágy van, ezekből 54 foglalt. Az intenzív osztályon viszont kilenc ágy van, valamennyi foglalt. A kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórházban 90 ágy van, ezekből 72 foglalt, tájékoztatott a prefektúra. Kovászna megyében az eddig felhasznált védőoltás-dózisok száma: 87.441, az oltás második adagját 34.184 személy kapta meg. 8225 személyt a családorvosok egydózisú oltással immunizáltak; a harmadik oltást pedig 4305 személy kapta meg.