Háromszék továbbra is azon kevés megyék közé tartozik, ahol a koronavírus fertőzési mutató nem érte el a 3 ezreléket, azaz a megye még sárga besorolású, ám napról-napra több a fertőzött. Nagy nyomás nehezedik a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórházra, ahol majd minden koronavírus fertőzötteknek fenntartott ágy foglalt súlyos vagy kritikus állapotban lévő betegek által.
A Kovászna megyei sürgősségi kórház vezetőségének szerdai beszámolója szerint jelenleg 63 Covid-19 diagnózissal kezelt beteget és további 5 fertőzés gyanús pácienst ápolnak. A fertőzöttek közül hatnak állapota kritikus és intenzív terápiás ellátásra szorulnak, egyikük intubálva van. A sepsiszentgyörgyi kórház Covid-19 fertőzötteknek fenntartott intenzív terápiás osztályán összesen 9 ágy van, ebből háromban fertőzés gyanús betegeket ápolnak vagyis, akik a fertőzés tüneteivel, kritikus állapotban kerültek kórházba de a PCR teszt még nem igazolta, hogy pozitívak.
András Nagy Róbert kórházigazgató rámutatott: a kórházban ápolt 63 fertőzöttből 12-en kapták meg a koronavírus elleni védőoltást, közülük egy olyan van, akit az intenzív terápián ápolnak. Hozzátette: az elmúlt egy hét alatt a sepsiszentgyörgyi kórházat 30 koronavírus fertőzött hagyta el gyógyultan, illetve egy hét alatt 9 koronavírus fertőzéshez köthető haláleset történt a kórházban. Az elhunytak életkora 52 és 86 év közti.
Egy nap alatt 34 új fertőzött és 3 haláleset Háromszéken
A Kovászna megyei prefektúra szerdai jelentése szerint az elmúlt 24 órában 168 PCR és 120 gyorstesztet végeztek és ezek során 34 új koronavírus fertőzöttet azonosítottak. Ugyancsak az elmúlt 24 órában 3 koronavírus fertőzéshez köthető haláleset történt, mindhárman beoltatlanok voltak és társbetegségekben szenvedtek.
Jelenleg 607 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, közülük legtöbben, szám szerint 322-an sepsiszentgyörgyiek, így a háromszéki megyeszékhelyen 5,04 ezrelékes a 14 napra számolt fertőzési mutató. Kovászna megyében Bodok községben a legnagyobb az incidencia ugyanis a 20 fertőzött 7,73 ezrelékes mutatót eredményezett, így a település vörös besorolásúvá vált. Magas a fertőzöttség Kovászna városban ahol 55 fertőzöttet tartanak nyilván és a mutató 5,02 ezrelékes, továbbá Kőröspatakon, Hídvégen és Illyefalván haladja meg a 3 ezreléket a fertőzési mutató.
Kovászna megyében a járvány kezdete óta összesen 9654 fertőzöttet igazoltak és a kór 363 háromszéki személy halálát okozta, egyikük sem volt beoltva. A prefektúra tájékoztatása szerint az oltáskampány kezdete óta Háromszéken 81.650 adag vakcinát adtak be és 33.855 személy kapta meg az oltás második adagját is, valamint 6575 személyt a családorvosok egydózisú oltással immunizáltak. A harmadik oltást 2341 személy kapta meg.
A Kovászna megyei prefektúra naponta frissülő, hivatalos koronavírus tájékoztatója IDE kattintva olvasható!