Rendkívüli helyszínen tartja évadnyitó előadását a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház, amely augusztus 29-én, vasárnap este 8 órától a volt Dohánygyár udvarán játssza Pintér Béla – A sütemények királynője című darabot. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat által nemrégiben megvásárolt volt Dohánygyár területét első alkalommal használják kulturális célra, hiszen a gyár udvarán valószínűleg soha nem játszottak színházi előadást.
A sepsiszentgyörgyi magyar társulat Pálffy Tibor rendezésében, tavaly a járvány első évében vitte színre a Sütemények királynője darabot, amit eddig a múzeumkertben játszottak, ám a Székely Nemzeti Múzeum felújítási és átalakítási munkálatai miatt most a gyárudvarra költöztetnek. A produkció egy olyan család életébe nyújt betekintést, melyben a gyermekek és felnőttek egyaránt súlyos kereszteket cipelnek, vagyis pontosan úgy élnek, mint közülünk sokan.
Szeptemberben az eddigi sikeres előadásokat tűzik műsorra
A Tamási Áron színház tájékoztatása szerint az évadnyitó előadást követően szeptemberben a Pappa mia, az Amikor telihold ragyog a turkáló felett, a Pam param, a Kaisers TV, Ungarn és a Lift című darabok lesznek a 2021/2022-es színházi évad további előadásai. Szeptember 16–20 között pedig a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem pályakezdő rendezői mutatkoznak be Sepsiszentgyörgyön egy miniévad keretében.
Az Amikor telihold ragyog a turkáló felett című előadást Radu Afrim írta és rendezte, akinek varázslatos színpadán a leghétköznapibb emberekkel is csodák történnek. Az előadás júniusban elnyerte a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját, Benedek Ágnes az előadásban nyújtott kiemelkedő alakításáért elnyerte Kisvárda Város Polgármesterének díját, Kali Ágnes pedig a 30 év alatti művészeknek járó Teplánszky-díj idei kitüntetettje volt két előadás dramaturgiai munkájáért, melyek közül az egyik ez a produkció volt.
A Pappa Mia, a Pam param és a Lift az M Studio mozgásszínház társulatának előadásai. A Fehér Ferenc által rendezett Pappa mia négy barátról szól, akik gyerekkoruk óta együtt vannak, azonban egy nap minden megváltozik, amikor az unalmas hétköznapokból új kalandok felé indulnak. A Pam Param egy Andrea Gavriliu által rendezett dinamikus produkció, melyben a mozgásnyelv szoros kapcsolatban áll a hanggal. A Lift, melyet ugyancsak Fehér Ferenc rendezett, az M Studio eddigi egyik legsikeresebb előadása, mely számos külföldi táncfesztiválon vett részt az évek során.
Pintér Béla – Kaisers TV, Ungarn című darabját hét évvel ezelőtt vitte színre a Tamási Áron Színház társulata Porogi Dorka rendezésében, de még mindig érdeklődik iránta a közönség. A történet képzeletbeli főhőse Baráznay Ignác, a Szabadságharc mártírja, akinek tisztázatlan halála után negyven évvel leánya, Amália, egy különös transzcendens utazás során visszakerül 1848-ba, s az ott akkor már működő császári televízió, a Kaisers TV munkatársaként éli át a szabadságharc eseményeit.
Bocsárdi László végzősei Shakespeare sorozatot mutatnak be
Szeptember 16 és 20-a között a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem égisze alatt működő Stúdió Színház egy Shakespeare-sorozattal érkezik Sepsiszentgyörgyre. A neves angol szerző Lear, az Ahogy tetszik és a Macbeth című darabjait pályakezdő rendezők – Juraszek Zsuzsa, Szilvay Máté és Demeter Márk-Cristopher – vizsgaelőadásaiként mutatták be idén tavasszal.
Mindhárom fiatal rendező Bocsárdi László rendezői osztályának végzősei. Az ő évfolyamtársuk volt Kiliti Krisztián is, aki a múlt évad végén az Életigen című előadást rendezte a Tamási Áron Színházban, így a sorozat részeként ez az előadás is újra műsorra kerül.
O. Horváth Sára – Életigen című műve színpadra íródott, de Kiliti Krisztián rendező szerint a szöveg inkább forgatókönyvre emlékeztet, többsíkú és rengeteg témát érint, ezenkívül a zene is fontos eleme a produkciónak. A darab központi témája a hiány érzete, a halál és az ehhez kapcsolódó félelmeink, de az alkotók igyekeztek megtalálni a derűt a bemutatott sorsokban. Mindig van remény – üzenik, de csak akkor lehet túllendülni a nehézségeken, ha felvállaljuk ezeket.
Online után újra színházi élményre vágynak
„Nehéz időszakon vagyunk túl, és bízunk benne, hogy a nézők is annyira kiéheztek a színházi élményekre, mint mi, ezért megpróbáltunk minél gazdagabb és változatosabb évadot tervezni”, fogalmazta meg az új évad előtt Bocsárdi László. A Tamási Áron színház igazgatója rámutatott: „a színház a nézők és alkotók közös élménye, mely mindenekelőtt együttlétet feltételez, de kissé elszoktunk ettől a pandémia miatt. Az online tér sok izgalmas kísérletre adott lehetőséget, de ezek által veszélybe került a színház egyik mindenkori ismérve: az itt és most jelleg, amely nélkül valójában nem lehet színházról beszélni”.
Bocsárdi László hozzátette: tudják, hogy nem lesz könnyű feléleszteni a színháznak ezt az emberi oldalát, de az új évad műsortervével erre törekedtek és remélik a közönség is partnerük lesz abban, hogy újra igazi színházi élmények részesei lehessenek. Az új évad előadásaira jegyek már kaphatóak a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában. Találkozzunk újra a színházban!, összegzett a magyar társulat.