Sepsiszentgyörgy önkormányzata ismét megpróbálja megszerezni a város központjában éktelenkedő, lerobbant „kultúrpalotát”, hogy azt felújítsa és a kultúra szolgálatába állítsa. Mint ismert a Szakszervezetek Művelődési Háza évek óta rontja a városképet, számos alkalommal kifosztották, nyílászáróit betörték, egyesek italozni, kábítószerezni húzódnak az épületbe, nyilvános vécévé züllesztették és jelenlegi állapotában fertőzésgócot jelent a város központjában. Gond az, hogy az önkormányzat tehetetlen, hiszen az épület nincs a tulajdonában.

A Szakszervezetek Művelődési Háza, közismertebb nevén a „kultúrpalota” a rendszerváltás előtt a kommunista szakszervezet kezelésében volt ám mindmáig nem tisztázott, hogy melyik szakszervezet ennek a jogutódja. Abszurd helyzet alakult ki mert nem létezik olyan jogi entitás, amely bizonyíthatóan rendelkezik az épület használati jogával, aminek tulajdonjoga egyébként az államé, tehát a kormány dönthetne az épület sorsáról.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtöki ülésén Tóth Birtan Csaba alpolgármester rámutatott: a város nem mondott le a kultúrpalotáról és bár korábban más kormányoknál sikertelenül próbálkoztak a tulajdonjog megszerzésével most ismét megpróbálják megszerezni az épület tulajdonjogát. Rámutatnak: az épület lerobbant és folyamatosan romlik az állapota, holott korábban fontos szerepe volt a szerepe a város kulturális életében. Tóth Birtan Csaba hozzátette: a sepsiszentgyörgyi önkormányzat vállalja, hogy amennyiben a kormány átadja a tulajdonjogot, akkor felújítja és hét évig megőrzik az eddigi funkcióját. Az erről szóló tanácshatározatot egyöntetűen megszavazta a képviselő testület.