Kovászna megyében csütörtök reggel alig 6 személy szerepelt még az oltóközpontok várólistáján, miközben 4725 dózis vakcina állt rendelkezése, mutatott rá Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nem a lakosság érdeklődése csökkent a koronavírus elleni oltás iránt, ezt bizonyítja az is, hogy szerdán az országban rekordszámú, azaz 90 000 személyt beoltott személyt regisztráltak egy nap alatt. Az oltáskampány jutott el egy olyan szintre, amikor már elegendő vakcina áll rendelkezésre, nem kell várólistára iratkozni, hanem gyorsan adnak időpontot. Az oltóközpontokat figyelő online rendszerben aktuális adatokat közölnek az szabad helyekről és arról is, hogy az adott központban milyen vakcinával oltanak.
„Az a kérésem, hogy akik szeretnék beoltatni magukat, most tegyék meg, hiszen jelen pillanatban van erre lehetőség. Ugyanakkor arra is kérem a lakókat, hogy első körben orvosoktól és szakemberektől tájékozódjanak az oltást illetően”– mondta Antal Árpád polgármester. Hozzátette: akkor tudunk visszatérni a járvány előtti életünkhöz, amikor Románia lakosságának egy jelentős hányada védett lesz a koronavírussal szemben.
„A védettséget a tudomány mai álláspontja szerint az oltás nagymértékben biztosítja. Fontos, hogy mindenki maga döntse el, él-e az oltás lehetőségével vagy sem, senkit sem szabad meggyőződése ellenére oltásra kényszeríteni. Ugyanakkor minden jel arra mutat, hogy a járvány megfékezésének érdekében olyan intézkedések körvonalazódnak, melyek nagyobb mozgásteret biztosítanak majd azoknak, akik beadatták az oltást. Léteznek olyan tervek, melyek szerint azok a vendéglők, ahol a személyzetet immunizálták, működhetnek és valószínű, hogy az utazás is könnyebb lesz a beoltott személyek számára”, mondta Antal Árpád.