Sepsiszentgyörgyön közbiztonság szempontjából nincsenek forró pontok, úgynevezett „no go” zónák ám a forgalmas helyeken – piac, bevásárlóközpontok, vendéglők teraszai, park – megjelennek egyrészt a kéregetők másrészt az olyan kiskorúak akik leszólítják, zaklatják az embereket, mondta el a Sláger Rádió érdeklődésére Hadnagy István a helyi rendőrség vezetője.

Antal Árpád polgármester ugyanakkor árnyalta ezt a képet, hiszen rámutatott: egyrészt vannak olyan helyek a városban ahol a biztonsági kamerát egy másik kamerával kell megfigyelni, hogy ne legyen lehetőség azokat kiiktatni. Másrészt a polgármester szerint valamilyen problémát jelez ha egy utcában a kerítésekre szögesdrótot szerelnek a lakók, hiszen ezt általában nem teszik olyan helyen ahol nem kell megvédeni az udvarokat.

Hadnagy István és Antal Árpád
Hadnagy István a helyi rendőrség vezetője és Antal Árpád polgármester | Fotók: Vargyasi Levente

Vannak olyan utcák Sepsiszentgyörgyön – az Őrkő negyed közelében – ahol a lakók szögesdróttal védekeznek, mutatott rá Antal Árpád, aki szerint el kell mondani, hogy ez probléma ezért a városháza odafigyel ezekre a helyekre és minden négyzetméternyi közterületet köztéri kamerákkal fognak megfigyelni az ott lakók biztonsága érdekében. Antal Árpád rámutatott: nem csak szigorítanak hanem fel is zárkóztatnak, hiszen a közbiztonsági program kéz a kézbe kell járjon a felzárkóztatási programmal is. A sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak van egy felzárkóztatási programja amely az Őrkő negyedi lakosokat célozza, mondta a polgármester.

Testkamerák és drónok a közbiztonság érdekében

hirdetés

Idén bővítik a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség eszköztárát, jelentette be Antal Árpád, aki szerint testkamerákkal szerelik fel a helyi rendőröket, ami egyaránt védi a hatósági személyt és a polgárokat is hiszen minden köztük lévő interakciót rögzítenek, így nem lehet majd azon vitatkozni, hogy ki beszélt csúnyán a másikkal vagy ki lépte túl a hatáskörét.

Emellett idén a helyi rendőrségnek 1-2 drónt is vásárolnak. Vannak ugyanis olyan nehezen megközelíthető helyei a városnak, ahol a törvénytelen tevékenységeket végző személyeket nehéz rajtakapni ha autóval közelítik meg a helyet. A korszerű drónok segítségével viszont a magasból lehet szemmel tartani ezeket a városrészeket, magyarázta a polgármester. Hozzátette: fontos, hogy a lakosság is jelezze a helyi rendőrség, az országos rendőrség vagy csendőrség fele ha bűncselekményt észlel.

Felszámolják a hajléktalanok által épített kunyhókat és a rögtönzött kamion parkolót

Hadnagy István arról számolt be, hogy ezen a héten elszállítottak a volt Euro Piac területéről egy fém barakkot, amelybe hajléktalanok költöztek be. Az ott élőknek felajánlották, hogy elszállásolják őket a civilizált körülményeket biztosító hajléktalan szállóban. Ezen a héten az Olt folyó partján az állomási tó közelében ugyancsak hajléktalanok által hulladékból épített kunyhót is felszámolják. Erre az intézkedésre azért van szükség mert ha nem fékezik meg az ilyen rögtönzött építkezéseket akkor hamar arra ébredhetnek, hogy egy térségben kialakul egy sor ilyen építmény.

Hadnagy István
Hadnagy István a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség vezetője | Fotó: Vargyasi Levente

Felszámolják a volt Euro Piac helyén kialakult rögtönzött kamion és autóbusz parkolót is, mondta el lapunk érdeklődésére a polgármester. A teherautók azt követően kezdtek a város területén lévő területre parkolni, hogy a Sepsi Value Center építésével megszűnt a korábbi, Oltmező utcában lévő kamion parkoló, ami egy magánvállalkozás tulajdonában volt.

Antal Árpád elmondta: Sepsiszentgyörgyön a város Brassó felőli bejáratánál lehet közterületen kamionnal parkolni. Az önkormányzatnak jelenleg nincs lehetősége más kamion parkolót kialakítani, ezt a versenyszféra kell megoldja és biztosítsa a teherautók és autóbuszok őrzését.