Lelkileg megviseli a terrorizmus miatt elítélt két kézdivásárhelyi férfit, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, hogy a bíróságok sorozatban utasítják el szabadlábra bocsátási kéréseiket, számolt be hétfői sajtótájékoztatón Kulcsár Terza József. Az RMDSZ parlamenti képviselője – aki rendszeresen tartja a kapcsolatot a két székelyföldi férfival – elmondta: legutóbb pénteken látogatta meg őket a feketehalmi börtönben. Bár fizikailag mindketten jól vannak, lelkileg megviselte őket, hogy harmadik szabadlábra helyezési kérésüket is elutasították, miközben egykori cellatársaik, akik gyilkosságért vagy erőszakért voltak börtönben, legalább a második kérésük után feltételesen szabadlábra helyezték.

Kulcsár Terza József szerint értelmezhetetlen például Szőcs Zoltán legutóbbi kérésére megfogalmazott bírói indoklás miszerint elvárják, hogy május 25-ig – amikor benyújthatja negyedik szabadlábra helyezési kérését – tanúsítson kifogástalan viselkedést. Az RMDSZ képviselő szerint ez azért értelmezhetetlen mert a börtönbizottság eddig minden alkalommal a jó magaviseletük alapján indítványozta a szabadlábra helyezést, amit a bíróságok sorozatban elutasítottak. A két kézdivásárhelyi férfi 2018-as bebörtönzése óta összesen 48 börtönprogramban vett részt, miközben 8 programban való részvétel kötelező a szabadlábra helyezési kéréshez. A két férfi kifogástalanul végezte a munkáját és a börtönőrök jutalomra javasolták őket, a bírók mégis visszautasították szabadlábra helyezésüket, sorolta Kulcsár Terza József.

Kulcsár Terza József
Kulcsár Terza József RMDSZ képviselő, az MPP háromszéki politikusa | Fotó: Kovács Zsolt

Az RMDSZ politikus kifejtette: mindez azt bizonyítja, hogy Romániában árnyékhatalmak irányítják az igazságszolgáltatást, hiszen a börtönbizottság hiába véleményezi kedvezően a viselkedésüket, a bíró a titkosszolgálatok utasítása alapján dönt az ügyükben. A két kézdivásárhelyi férfi jövő évben tölti le a 2018-ban rájuk kiszabott 5-5 éves börtönbüntetését. Addig számítások szerint még egy alkalommal tudják benyújtani feltételes szabadlábra helyezési kérésüket, mivel amíg az végigjárja az igazságszolgáltatás útját hónapok telhetnek el.

Mint ismert Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018. július 4-én ítélte 5-5 év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság, terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnökét, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) állította bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.