Háromszéken minden településen nyitott piacok vannak, így a szigorítások ellenére is nyitva tarthatnak, lehetőséget adva a gazdáknak, hogy értékesítsék terményeiket. A háromszéki városokban, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Baróton és Bodzafordulón is mind nyitott piacok működnek, így a megyei Vészhelyzeti Bizottság jóváhagyta, hogy a szigorítások ellenére is nyitva tarthassanak. A piacokon is ugyanazok a szabályok érvényesek mint a közterületeken, vagyis kötelező a védőmaszk viselése és a távolságtartás.
Máthé László a sepsiszentgyörgyi piacokat adminisztráló Tega Rt. Igazgatója elmondta: nagyon fontos, hogy ebben az időszakban is nyitva maradhassanak a piacok, hiszen sok olyan termelő van, aki kizárólag piacokon értékesíti terményét és mivel most zajlik az őszi eltevések időszaka, sok gazda erre az időszakra készült, áruját piacon szeretné eladni és van is rájuk kereslet. Máthé László szerint nem tapasztaltak visszaesést a járvány előtti időszakhoz képest, most is ugyanannyi árus foglal asztalt mint korábban és nem csökkent a vásárlók száma sem.
A sepsiszentgyörgyi piacon belül működő bódékat, amelyekben tej- és hústermékek kínálnak a szigorítások miatt zárva tartják, azokat csak az áruk tárolására használhatják, viszont a tej és hústermékek árusítását is megoldották, ezek a piac bejárata előtt történnek, tájékoztatott Máthé László. A központi piacon lévő bódék is nyitva maradhatnak ám egyidőben csak egy vásárló tartózkodhat bennük!

Kézdivásárhelyen is nyitva tart a piac, bár a létesítmény éppen felújítás alatt van, számolt be érdeklődésünkre Zonda Balázs. A céhes városi piac adminisztrálását végző Közművek vezetője elmondta: idén áprilisban fogtak neki a kézdivásárhelyi piac korszerűsítésének, kicserélik az asztalokat, felújítják a piactér borítását, víz és csatornahálózatot építenek ki és korszerűsítik a vécét is.
Kézdivásárhelyen április óta – átmenetileg a felújítás idejére – a piac parkolójába költöztették a létesítményt, ott 30 piaci asztalt helyeztek el, amit még 6 asztallal tudnak bővíteni igény esetén. Ezek foglaltsága változó, általában mindig vannak árusok, a csütörtöki piacnapon azonban többen is kínálják portékáikat.