A Brassói Táblabíróság keddi jogerős ítéletének értelmében nem kell kitűzni a román zászlót Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalának a tornyára a város „magyar megszállás alóli felszabadítása” emlékére. Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé, írja az MTI.
A táblabíróság elutasította a Dan Tanasă által képviselt, román nyelv és szimbólumok kizárólagosságáért pereskedő Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) fellebbezését a hasonló elsőfokú ítélet ellen. Dan Tanasă tavaly nyílt levélben kérte a védelmi minisztériumot, a belügyminisztériumot, Kovászna megye prefektusát, a háborús veteránok szervezeteit és a székelyföldi román egyesületeket, hogy az ügy fontossága miatt lépjenek be a perbe, de egyedül maradt a felperes oldalon.
Dan Tanasă
Dan Tanasă “hivatásos feljelentő” | Fotó: Kovács Zsolt
Amint az egyesület elnöke, Dan Tanasă az ítéletet kommentáló blogbejegyzésében megemlítette: „a védelmi minisztérium, a belügyminisztérium, valamint a Kovászna Megyei Törvényszék és a Brassói Táblabíróság bírái tétlenül végignézték, amint egy RMDSZ-es polgármester levizeli a románok történelmét és méltóságát”.
A szélsőséges magyarellenességéről ismert Dan Tanasă felidézte: a zászlót Nicolae Spiroiu védelmi miniszter jelenlétében tűzték ki a toronyra 1994. szeptember 8-án, Sepsiszentgyörgy „idegen megszállás alóli felszabadításának 50. évfordulóján”, Antal Árpád polgármester azonban 2015-ben az épület felújítása során eltávolíttatta onnan.
A polgármester arra hivatkozott, hogy a toronyra az eredetinek megfelelő toronydísz került, amely a villámhárító szerepét is betölti, és nem teszi lehetővé a zászló kitűzését. Ennek ellenére engedélyezte, hogy évről évre, az 1944-es román bevonulás évfordulóján egy napra kitűzzék a román zászlót a toronyra.
Antal Árpád korábban kijelentette, a törvény értelmében Románia és az Európai Unió zászlaját a közhivatalok homlokzatára kell kitűzni, és a sepsiszentgyörgyi városháza homlokzatán ott lobog mindkét zászló. Hozzátette: reméli, hogy a törvényt úgy módosítja a román parlament, hogy e zászlók mellett a városzászlónak és a magyar közösség zászlajának is helyet biztosítanak.
Sepsiszentgyörgyi városháza és főtér
Sepsiszentgyörgyi városháza és főtér | Fotó: Kovács Zsolt
A polgármester arra utalt, hogy éppen Dan Tanasă egyesülete perelt be számtalan székelyföldi önkormányzatot azért, mert nemcsak azokat a zászlókat és nemcsak oda tűzték ki, ahová a törvény előírja. A prefektusok és az ADEC keresetei nyomán a bíróságok szűken értelmezték a törvényt, és eltávolíttatták az épületekről a törvényben elő nem írt, de nem is tiltott székely zászlót.
Sepsiszentgyörgyön évek óta feszültség forrása a polgármesteri hivatal tornyára kitűzött román zászló. A város korábbi polgármesterére, Albert Álmosra 2002-ben tetemes pénzbírságot rótt ki a prefektus, amiért eltávolíttatta a toronyról a zászlót, és a bírságot a volt polgármesternek bírósági úton sem sikerült érvényteleníttetnie. 2010-ben azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága kártérítés fizetésére kötelezte a román államot amiatt, hogy a bíróságok indoklás nélkül utasították el a volt polgármester zászlóügyben benyújtott fellebbezését.