Válságban lehetőségek is vannak, hiszen miután mindenhol leállt a turizmus, most mindenki ugyanolyan helyzetből indul, úgy Kovászna megye, mint Mamaia vagy a Prahova völgye is. Ezt a lehetőséget kell egy jó starttal kihasználni, hívja fel a figyelmet Răzvan Pascu. A neves turisztikai marketing szakértő rámutatott: idén a hazai lakosság inkább az országban nyaral, így ezt lehetőségként kell kihasználni és megtenni mindent egy-egy desztináció népszerűsítéséért.

Răzvan Pascu
Răzvan Pascu turisztikai marketing szakember

Háromszéken, egy országos szinten elsőként bevezetett tanúsítvánnyal indították újra a turizmust. A Sepsiszentgyörgy melletti Sugásfürdőn mintegy 60 háromszéki szálláshelynek adták át a „Visit Covasna – Safe Place” bizonylatot, amelyet azok a vendéglátó egységek kaphatnak meg, amelyek egy jól kidolgozott kritériumrendszer alapján megteszik a kormány által is javasolt óvintézkedéseket a koronavírus járvány terjedése ellen, magyarázta Grüman Róbert. Kovászna Megye Tanácsának alelnöke szerint azért indították – az országban elsőként – ezt a programot, hogy visszanyerjék a turisták bizalmát.

Tamás Sándor
Tamás Sándor átadja a “biztonságos hely” tanúsítványt

Az emberek biztonsága a legfontosabb – és ez a turizmusban is érvényes, vezette fel Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület a Visit Covasna Safe Place kampány indítóeseményét. Az elmúlt két hónapban gyakorlatilag megállt a turizmus és Európa minden országában az látszik, hogy elsősorban a belföldi turizmus indul újra. A „biztonságos hely” tanúsítvánnyal arra hívják fel a turisták figyelmét, hogy a háromszéki szálláshelyek nemcsak biztonságos körülményeket nyújtanak, de egyedi minőséget és élményt is, tette hozzá Grüman Róbert.

Grüman Róbert
Grüman Róbert ismerteti a háromszéki turizmust újraindító programot

Mit ír elő a Visit Covasna Safe Place tanúsítvány?

A Visit Covasna – Safe Place tanúsítványhoz a következő előírások betartása szükséges: a férőhelyek részleges értékesítése, a jelentkezési űrlap online kitöltése, fertőtlenítő belépőszőnyegek használata, a testhőmérséklet mérése érkezéskor vagy a wellness-részlegbe való belépéskor, kéztisztítószerek használata, maszkok és kesztyűk viselése, gyakori fertőtlenítés a közös helyiségekben, rövid időközönkénti szellőztetés, fokozott figyelmet fordítva a közös helyiségek gyakori fertőtlenítésére, lehetőség biztosítása az ételek kiszolgálására szobaszerviz által, valamint a 1,5 méteres társadalmi távolság tiszteletben tartása. Várják a Kovászna megyei szállásadó egységek jelentkezését a tanúsítvány kiváltására!

Háromszéknek egyedi és hiteles turisztikai ajánlata van!

A program indítóján Răzvan Pascu, neves turisztikai marketing szakértő üdvözölte a háromszéki kezdeményezést és kifejtette: rendkívül jó véleménye van a térség turisztikai adottságairól. „Legyenek büszkék Háromszékre, látszik, hogy van összefogás, közösen dolgoznak annak érdekében, hogy vonzó legyen a térség a turisták számára”.

Corina Martin
Corina Martin szerint Háromszék olyan mintha más országban lenne

Corina Martin, a Romániai Turisztikai Egyesületek Szövetségének (FAPT) elnöke felidézte, hogy a három évvel ezelőtt Kovászna megyében meghirdetett turizmus éve is országos premier volt, akárcsak a most induló Visit Covasna – Safe Place kampány. Corina Martin elmondta, adataik szerint több mint kétszázezer lakosnak volt lefoglalt külföldi útja, ezek nagyrésze most belföldi desztinációk fele fordult, véleménye szerint a romániai turisták 90 százaléka ebben az évben itthon, az országban nyaral, és miért ne, sokan választhatják Kovászna megyét.

Corina Martin hangsúlyozta: Háromszéknek egyedi és hiteles turisztikai kínálata van – gyógyturizmus, agroturizmus, kastélyok és kúriák, természet és hagyomány – ezért lesz sikere a térségnek. Rámutatott: másodjára látogat Kovászna megyébe és az az érzése, mintha más országban lenne… Ez az érzés egyedi lehet egy belföldön nyaraló turistának.

Körülményekhez alkalmazott csomagokat kínálnak a háromszéki szállásadók

Az olaszteleki Daniel kastélyban is használják a „Safe Place” tanúsítványt, mondta Rácz Lila tulajdonos, aki szerint most a bizalom újjáépítése az egyik legfontosabb feladat. „Minden krízishelyzetben az első pofon után meg kell találni a pozitívumot, ezért alkalmazkodva a körülményekhez olyan ajánlat csomagokat állítottak össze, amelyek különlegessé teszi a turisták itt tartózkodását”.

Gyerő József
Gyerő József polgármester a Kovászna városi gyógyturizmust népszerűsíti

Kovászna város polgármestere, Gyerő József rámutatott: tavaly a fürdővárosban több mint hatvanezren fordultak meg, így a járvány sokakat érintett negatívan. Kovásznán igyekeznek minden biztonsági előírást betartani, rendszeresen fertőtlenítenek és várják a gyógyturizmus iránt érdeklődőket, illetve adókedvezményt szeretnének bevezetni a turisztikai cégek számára.

Az árak emelésétől óvnak a turisztikai szakértők!

Egyelőre meg kell tartani az eddigi árakat, hívja fel a figyelmet László Endre. A Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Klaszter elnöke szerint a járvány miatti óvintézkedések többlet kiadást jelentenek ezért csökkenteni sem lehet az árakat, ám most drágítani sem kellene, mert a forgalom visszaeséséhez vezethet. A kiadások és a forgalom függvényében majd két-három hónap múlva lehet újraárazáson gondolkodni, véli László Endre.

László Endre
László Endre szerint nem szabad emelni az árakat!

A turizmusban 100 százalékos a veszteség, mert a járvány előtt befizetett összegek egy részét is vissza kell fizetni, mutatott rá Răzvan Pascu, aki szerint a járvány előtt Romániában mintegy 200 ezeren fizettek be külföldi utazásokra összesen 100 millió eurót. A turisztikai irodák azt szorgalmazzák, hogy ezekre a pénzekre későbben beváltható utalványokat fogadjanak el az érintettek.