Sepsiszentgyörgy önkormányzata 5575 koronavírus gyorstesztet vásárol és további 700 tesztet adományba kaptak két vállalkozástól. A vérmintával működő gyorstesztek egy részét a jelenlegi járványhelyzetben oszt szét családorvosok, közegészségügyi igazgatóság alkalmazottai, fogorvosok, lakószövetségek pénzbegyűjtői és taxisofőrök között. A másik részét pedig később egy a városra reprezentatív felmérésre használják el, amelynek során azt vizsgálják, hogy a sepsiszentgyörgyiek hány százaléka fertőződött koronavírussal, jelentette be Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki, online sajtótájékoztatón elmondta: a városban dolgozó 30 családorvos mindegyikének 25 darab gyorstesztet adtak, emellett 100 gyorstesztet adtak a közegészségügyi igazgatóságnak, hiszen a karanténozott személyekkel napi kapcsolatban lévő, így a fertőzés veszélynek kitett alkalmazottakat nem teszteli senki. További 50 gyorstesztet adtak át a fogorvosi kollégiumnak a fogászati sürgősséget ellátó rendelő számára. Ezen kívül letesztelnek minden sepsiszentgyörgyi taxisofőrt és a lakóbizottságok pénzbegyűjtőit, hiszen ők naponta sok személlyel kerülnek kapcsolatba. A polgármesteri hivatal alkalmazottait is tesztelték, mivel a hivatal egyik alkalmazottja korábban koronavírus fertőzöttnek bizonyult.

Antal Árpád rámutatott: hasznos lenne a bolti eladókat is tesztelni, ám mivel ők magáncégek alkalmazottai, az önkormányzat nem tudja megindokolni, hogy miért költött pénzt magánvállalatok alkalmazottai számára, ezt a cégek kellene megtegyék. Ugyanakkor a városháza keresi a jogi megoldást, hogy a bolti eladókat is be tudják vonni a tesztelésbe.

Reprezentatív felmérést készítenek a sepsiszentgyörgyi fertőzöttekről

Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: a gyorstesztek egy részét félreteszik későbbre, hiszen szakemberek azt állítják, hogy a járvány ősszel ismét fellángolhat. Ugyanakkor tervezik, hogy az ősz folyamán a városlakók egy reprezentatív mintáján elvégzik a gyorstesztet, hogy kiderüljön a sepsiszentgyörgyiek hány százaléka esett át a Covid-19 betegségen, ugyanis sokan úgy esnek át a fertőzésen, hogy semmilyen tünetet nem produkálnak ám eközben fertőznek másokat.

Antal Árpád
Antal Árpád online sajtótájékoztatója | Fotó: Kovács Zsolt

Antal Árpád rámutatott: a gyorsteszt nem a koronavírust mutatja ki hanem a vérben lévő antitesteket. Emiatt a már legalább 5-7 napja fertőzötteken lehet ezzel a módszerrel kimutatni a betegséget mivel a vírus szervezetbe kerülését követően ennyi idő múlva kezdenek megjelenni az antitestek. A gyorsteszt viszont alkalmas arra, hogy utólag is kimutassa ha valaki fertőzött volt de tüntetmentesen átvészelte a betegséget.

Csoportosan tesztelnék az idősotthonok dolgozóit

Antal Árpád újságírói kérdésre elmondta: a gyorsteszteket nem alkalmazzák a sepsiszentgyörgyi Zathurecky Berta idősotthon dolgozóin ám keresik a lehetőségét, hogy csoportos Real Time PCR teszteket végezzenek azokon az alkalmazottakon, akik két hétre be kell vonuljanak munkahelyükre.

Mint ismert a kormány rendelete értelmében a rezidenciális ellátó központokban dolgozók kéthetes turnusokban váltják egymást, ennyi időre be kell költözzenek munkahelyükre, az idősotthonokba, fogyatékkal élőket ellátó központokba. A polgármester szerint azokat kell tesztelni, akik bemennek, mivel esetükben áll fenn, hogy megfertőzhetik az ellátottaikat.

Mivel a PCR tesztek drágák, nincs lehetőség minden alkalmazottat külön tesztelni, ezért azt a lehetőséget fontolgatják, hogy mindenkitől labormintát vesznek és azt összerakva egy csoportos tesztet végeznek el. Ha az negatív, akkor mindenki bevonulhat munkahelyére. Ha viszont pozitív, akkor újabb teszteket készítenek, egészen addig, míg kiszűrik a fertőzött személyt.

Szerző: Sláger Rádió | Kovács Zsolt

A Sláger Rádióban az elmúlt öt évtized legnagyobb slágerei, napjaink válogatott dalai és a legfrissebb hírek hallhatóak.