Ingyenes szállás lehetőséget ajánlott fel a sepsiszentgyörgyi kórházban dolgozó orvosoknak, asszisztenseknek és ápolóknak a háromszéki önkormányzat. A járvány leküzdésének frontvonalában dolgozó, a koronavírus fertőzésnek kitett egészségügyi személyzet ugyanis aggódik amiatt, hogy hazatérve családtagjaikat veszélyeztethetik, ezért az elmúlt napokban sokan alternatív szálláshelyet kerestek maguknak.
A háromszéki önkormányzat a helyzetükre válaszolva próbált megoldást találni és az alárendeltségébe tartozó árkosi felnőttoktatási központ 30 szobáját ingyenesen elérhetővé tette azon orvosok, asszisztensek, ápolók és mentősök számára, akik ebben az időszakban nem kívánnak hazamenni a családjuk körébe, hogy így óvják meg őket az esetleges koronavírus fertőzéstől.
A háromszéki önkormányzat rámutatott, a tulajdonában lévő árkosi tanulmányi központban 30 szoba áll rendelkezésükre, ám mivel többre lenne szükség, hogy el tudják helyezni az éppen pihenőidejüket töltő egészségügyi személyzetet, felkérte a Sepsiszentgyörgyön és környékén működő szállásadókat, hogy kapcsolódjanak be ebbe a kezdeményezésbe és ők is ajánljanak fel ingyen szálláshelyet azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik a járvány leküzdésének frontvonalában dolgoznak nap mint nap.
Összefogás a háromszéki kórházakért
Intézmények, cégek, civil szervezetek és magánszemélyek fogtak össze a Kovászna megyei kórházak támogatása érdekében, adományokkal segítik a koronavírus-járvány idején a szakszerű betegellátást. A háromszéki kórházakban naponta több száz beteget vizsgálnak meg, a pénzforrások azonban végesek, ezért szükség van a támogatásra.

Az elmúlt napokban több felajánlás is érkezett: az Electrica Rt. 6 ezer eurót adományoz a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórháznak, a pénzt a fertőző betegségek épületében levő oxigén hálózat bővítésére és kapacitásának a növelésére fordítják. Józsa Csaba, a villamossági vállalat Kovászna megyei igazgatója elmondta a vállalat Kovászna, Hargita, Maros, Brassó, Szeben és Fehér megyei kórházainak egyenként 6 ezer eurós támogatást nyújt a krízishelyzetben.
Tubak Levente kézdivásárhelyi vállalkozó 50-50 liter fertőtlenítőszert adományozott a kézdivásárhelyi és a baróti kórháznak. A torjai Nyáguly Sándor vállalkozó két Ozone generátort adományozott a kézdivásárhelyi kórháznak és a mentőszolgálatnak. A gépezet felületek, épületek, vagy akár mentők fertőtlenítésére alkalmas. A rétyi HS Timber fafeldolgozó 5 000 euró értékben vásárolt védőruházatot és felszerelést a Közegészségügyi Igazgatóság munkatársai számára.

Több magánszemély is védőmaszkokat varr és védőkesztyűket ajánl fel. A Salvatore Egyesület a mentőszolgálat munkatársainak szükséges védőmaszk beszerzésére gyűjt adományokat. Egy helyi start-up cég száz plexi védőmaszk gyártását kezdte el 3D-s nyomtatással.
A háromszéki kórházak továbbra is fogadnak adományokat. Válasszák ki azt amely Önök számára a legszimpatikusabb és adományozzanak azoknak, akik a járvány frontvonalában küzdenek a lakosság egészsége érdekében!
Az adományozásra alkalmas számlaszámok a következők:
Sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház:
FUNDATIA SPITALICEASCA SZENT GYORGY
BANCA COMERCIALA ROMANA SA
IBAN ROL RO70RNCB0124038013600001
IBAN HUF RO21RNCB0124038013600010
IBAN EUR RO48RNCB0124038013600009
Cod SWIFT: RNCB RO BU, adószám (cod fiscal): 8307311
Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház:
ASOCIAŢIA DE SPRIJIN TREI SCAUNE PENTRU SĂNĂTATE
EUR RO23BTRLEURCRT0334678801
HUF RO36BTRLHUFCRT0334678801
RON RO46BTRLRONCRT0334678802
RON RO73BTRLRONCRT0334678801
USD RO27BTRLUSDCRT0334678801
Cod SWIFT: BTRLRO22, Banca Transilvania; adószám (cod fiscal): 36062500.
Baróti Városi Kórház:
FUNDATIA PENTRU O POPULATIE SANATOASA DR. SIMONFY SAMUEL
OTP BANK ROMANIA SA
IBAN RON RO85OTPV300000244854RO01
IBAN EUR RO42OTPV300000244854EU01
Adószám (cod fiscal): 7261259
A Salvatore Egyesület
BRD Bank, számlaszám (IBAN):
RO20 BRDE 150S V285 2209 1500
Megjegyzésbe kérjük beírni: adomány / donatie