A helyes és pontos információk hiánya nem erősíti a hatóságokba vetett bizalmat, hanem ellenkezőleg gyengít minden szükséges hatósági intézkedést, szögezte le Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester annak kapcsán, hogy szombattól csak a bukaresti hatóságok tájékoztathatnak a koronavírusos esetekről. Ez azt jelenti, hogy többet nem tudhatjuk meg, ha egy-egy településen valakiről bebizonyosodott, hogy koronavírussal fertőzött. Szombaton az országos Stratégiai Kommunikációs Csoport már csak az új fertőzöttek számát közölte, azt nem, hogy ki melyik megyéből származik.
„Amikor a lakosság tájékoztatásának kellene alárendelni minél több erőforrást, a központi hatóságok minden helyi kommunikációt letiltottak az új, bizonyított koronavírusos esetekről”- tájékoztat Facebook oldalán a polgármester. Közzétette Gheorghe Sorescu belügyminisztériumi államtitkár prefektusoknak címzett körlevelét, amelyben az áll, hogy szombattól nem közölhetnek információkat az elvégzett koronavírus-tesztek számáról, a pozitív eredményekről, tehát a visszaigazolt fertőzésekről, valamint a koronavírussal diagnosztizált személyek állapotáról.
Az információ-kérésekre azt kell válaszolniuk, hogy csak az országos Stratégiai Kommunikációs Csoport közöl adatokat. Megyei szinten csak a vírus terjedését megelőző intézkedésekről, a karanténra kijelölt helyek számáról tájékoztathatnak, ám ezek helyszínéről már nem.
„Egyértelmű kellene legyen mindenki számára, hogy a világos, helyes és pontos információk hiánya nem tesz egyebet, mint felerősíti az összeesküvés elméleteket és a rémhíreket”- szögezi le Antal Árpád.
Dönthessenek helyben az egyes utcák vagy lakónegyedek lezárásáról!
Hivatalos levélben fordult Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkárához, kérve, hogy hagyják jóvá, a helyi és a megyei készenléti bizottságok dönthessenek intézményes karantén elrendeléséről azok esetében, akik sárga jelzésű országokból, például Németországból, Franciaországból, Spanyolországból jöttek haza, de nem tudnak, vagy nem akarnak elvonulni házi elkülönülésbe.
A sepsiszentgyörgyi elöljáró azt kérte továbbá, hogy indokolt esetben rendelhessenek el kijárási tilalmat olyan utcákban vagy városrészekben, melyek fertőzési gócponttá válhatnak. A polgármester azzal érvel, hogy külföldről olyanok is jönnek haza, akiknek nincs hivatalos állandó lakcímük, nem lehet pontosan meghatározni az állandó lakhelyüket, szervezetlen lakónegyedekben élnek a városok peremén, ahol nagyon sokan nem tartják be a lakhelyi elkülönítésre vonatkozó rendelkezést,