Kovászna megyében továbbra is 4 koronavírus fertőzöttet tartanak számon, a betegek száma az elmúlt napokban nem nőtt, ám folyamatosan emelkedik a karanténben vagy házi elkülönítésben lévők száma, akiket megfigyelés alatt tartanak, mert vagy fertőzött térségekből érkeztek, vagy fertőzöttekkel kerültek kapcsolatba, derült ki a háromszéki prefektúra hétfő délutáni jelentéséből.

Iulian Constantin Todor
Iulian Constantin Todor háromszéki prefektus | Fotó: Kovács Zsolt

Iulian Constantin Todor prefektus szerint 19 személy van intézményes karanténban és 384 személyt otthonában tartanak elkülönítve, nekik rendszeresen jelenteniük kell állapotukról az egészségügyi hatóságoknak. Mint arról beszámoltunk Háromszéken eddig 4 Kovászna városi személy esetében igazolódott be, hogy koronavírussal fertőzöttek. Őket a kolozsvári járványkórházban kezelik és állapotuk jó.

Játszótér fertőtlenítés
Sepsiszentgyörgyön fertőtlenítik a játszótereket | Fotó: Antal Árpád Facebookja

A Kovászna megyei kormánybiztos tájékoztatása szerint a rendőrség hétfőig egy bűnügyi eljárást indított a ragályos betegségek leküzdésének akadályozása miatt. A közegészségügyi igazgatóság pedig két büntetést osztott ki, egyenként 20.000 lej értékben, mivel két személy nem tartotta be a lakhelyi elkülönítésre vonatkozó szabályokat, és elhagyták az otthonukat.

Kuka fertőtlenítés
Sepsiszentgyörgyön fertőtlenítik a szemetes kukákat | Fotó: Antal Árpád Facebookja

Iulian Constantin Todor rámutatott: nehéz napok következnek az egészségügyi alkalmazottak, rendőrök, csendőrök, tűzoltók számára, ezért arra kéri a háromszékieket, hogy segítsék azzal a hatóságok munkáját, hogy otthon maradnak. A prefektus nyugalomra inti a lakosságot és arra hívja fel az emberek figyelmét, hogy kizárólag megbízható forrásokból tájékozódjanak és ne terjesszenek pánikkeltő információkat.

Mossák az utakat
Sepsiszentgyörgyön mossák az utakat és járdákat | Fotó: Antal Árpád Facebookja
hirdetés

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád naponta közöl koronavírusra vonatkozó információkat a Facebook oldalán. Az szerint a háromszéki megyeszékhelyen hétfőig még nem volt koronavírus fertőzött beteg, a városban 16 személy volt intézményes karanténban és 26-an házi elkülönítésben. A polgármester is otthonmaradásra biztatja a sepsiszentgyörgyieket és azt szorgalmazza, hogy hívják fel az egyedül élő, idős rokonaikat, ismerőseiket és kérdezzék meg, hogy nincs-e szükségük valamire.