A munkafelügyelők arra figyelnek a következő napokban, hogy a munkaadók tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy megvédjék az alkalmazottak egészségét, szögezte le a Sláger Rádió megkeresésére Ördög Lajos. A Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség főfelügyelője emlékeztetett: minden munkahelyen biztosítani kell a körülményeket, hogy az ott dolgozók tudjanak kezet mosni, legyen a meleg víz, szappan és a fertőtlenítőszerek. Követik azt is, hogy a cégek tartsák be a munkaügyi minisztérium ajánlásait, és akit lehet, az otthoni munkával bízzák meg.
A munkafelügyelők ellenőrzik azt is, hogy a 12 évesnél kisebb, kényszervakáción levő gyerekek esetében, az egyik szülőnek biztosítsák a fizetett szabadságot. Ördög Lajos kifejtette, ha visszaélések vannak e tekintetben, akkor eljárnak, tehát ha a munkaadó nem biztosítja ezt a törvényes jogot, vagy ha emiatt elbocsátással fenyegeti az alkalmazottat.
Rámutatott, hogy az otthon maradó szülőnek első lépésben ugyan az alkalmazó kell kiadja a fizetése 75 százalékát, de azt utólag az állam megtéríti a munkanélküliségi alapból, tehát az átmenetileg terheli a céget. Ördög Lajos arra biztatja az alkalmazottakat, bármilyen jogsértés esetén forduljanak a felügyelőséghez, javallott telefonon vagy elektronikus levélben, de szűkített programmal, 10 és 12 óra között az ügyfélszolgálat is működik.
Ördög Lajos szerint egyre több cég kéri a segítségüket, hiszen leállt a tevékenységük, és megoldásokat keresnek, hogy bevétel hiányában lefaragják a kiadásaikat. Első hullámban a vendéglátásban, a turizmusban vállalkozók kerültek nehéz helyzetbe. Egyelőre a koronavírus-járvány előtt is alkalmazható törvényes lehetőségek adottak, vagyis az egyéni vagy tömeges elbocsátás, de fennáll a lehetőség, hogy a munkaadó fizeti a bér 75 százalékát, amíg nem tudja foglalkoztatni az alkalmazottait, tehát ideiglenesen bocsátja el őket, vagy csökkenti a munkaidőt.
Az utazási irodák a foglalások visszamondásával szembesültek és nem érkeznek új foglalások a következő időszakra. A vendéglőknek pedig a távolmaradó vendégek okoznak bevétel kiesést, ezért nehezen tudják fenntartani tevékenységüket. Úgy tudjuk több sepsiszentgyörgyi vendéglő is azt tervezi, hogy átmenetileg bezár, de fenntartja a konyháját és házhoz szállítja a telefonon vagy online rendelt ételt.
A háromszéki munkafelügyelőség vezetője úgy tudja a cégek többsége nem akar megválni az alkalmazottaitól, hanem átmeneti megoldást keres. Minden eset más, ezért arra buzdítják a cégvezetőket, kérjék az intézmények segítségét, próbáljanak közösen helyzetre szabott megoldásokat találni.