Nyugalomra és a koronavírus miatti óvintézkedések betartására szólítja fel a háromszékieket Tamás Sándor. A háromszéki tanácselnök rámutatott: „Mi, székelyek ennél keményebb periódust is átvészeltünk, mert képesek voltunk felmérni és megérteni a helyzetet és annak megfelelően közösségi szinten reagálni. Ez egy harc, egy másik típusú, mint amit megszoktunk, de mint annyiszor a történelem során, bebizonyítjuk, hogy fegyelmezetten helyt állunk. A hangsúly a fegyelmezettségen van. Azon, hogy betartsa Háromszék lakossága az előírt rendelkezéseket.” – fordult a háromszékiekhez Tamás Sándor.
A háromszéki tanácselnök azt kéri, hogy ha olyan személyről értesülnek, aki a betegség tüneteit mutatja, vagy a veszélyeztetett zónából tért haza, mindenképp jelezzék a polgármesteri hivatalnál, rendőrségen vagy pedig a 112-es hívószámon. Tegyék ezt meg akkor is, ha kapcsolatba léptek feltételezett vagy bizonyítottan fertőzött személlyel. Aki érintett, a saját lakását ne hagyja el, s tegyen eleget az illetékes hatóság előírásainak, mondta Tamás Sándor.
A Kovászna megyei tanács 22 ezer lejt hagyott jóvá a fertőzött személyek számára használt, zárt hordágyhoz szükséges szűrőberendezés, illetve az egészségügyi személyzetnek védőfelszerelés és fertőtlenítőszerek beszerzésére. A sepsiszentgyörgyi kórház felkészült a betegek fogadására, ugyanakkor teljes látogatási tilalmat rendeltek el a kórházban. Szükség esetén a baróti és a kézdivásárhelyi kórházak számára is anyagi segítséget tud nyújtani Kovászna Megye Tanácsa, mondta Tamás Sándor.
Az RMDSZ magyar nyelvű tájékoztató oldalt hozott létre, ahol hiteles és naprakész információkat közölnek az erdélyi magyar önkormányzatok koronavírus elleni intézkedéseiről és a megelőzéshez szükséges lépésekről és teendőkről a panaszok esetén. Olvassák ITT!
Nem kell a megszokottnál nagyobb élelmiszerkészletet felhalmozni!
Nem áll fenn az élelmiszerhiány veszélye – hívta fel a figyelmet Ludovic Orban. A miniszterelnök hozzátette: nem kell a megszokottnál nagyobb élelmiszer készletet felhalmozni, mert a normál igényeket meghaladó vásárlás megfoszthatja a többi polgárt attól, hogy hozzáférjen bizonyos termékekhez.
A kormányfő szerint a szükségállapot ideje alatt igyekeznek minél kevésbé korlátozni az emberi jogokat és szabadságokat, csak a ‘legszükségesebb’ intézkedéseket vezetik be. A hétfőn életbe lépő rendkívüli állapotra azért van szükség mert főleg az egészségügy terén egyszerűsíti a beszerzési eljárásokat.
