A brassói táblabíróság döntése értelmében nem szabadulhat a feketehalmi börtönből a terrorizmus kísérlete miatt elítélt Beke István annak ellenére sem, hogy egy áprilisban kihirdetett törvénymódosítás során törölték a román büntető törvénykönyvből azt a cikkelyt, amelynek alapján elítélték.
Beke István kérését – hogy szüntessék meg a számára kiszabott öt év börtönbüntetés végrehajtását – szerdán tárgyalta a bíróság. Az ügy másik elítéltje, Szőcs Zoltán által benyújtott hasonló kérés elbírálását május 17-re tűzték ki.
A két kézdivásárhelyi férfit 2018 júliusában öt-öt év börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű pokolgépet akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.
Büntetésük letöltésének a megszüntetésére az után nyílt jogi lehetőség, hogy a parlament áprilisban módosította a büntetőt törvénykönyv (btk.) azon cikkelyeit, amelyek a bűncselekmény elkövetésének a kísérletére vonatkoznak, és az új megfogalmazás szerint immár nem minősül bűncselekménynek mindaz, ami alapján a két férfit elítélték.
A tárgyaláson jelen volt Lomnici Zoltán a magyar Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsa nevű jogvédő szervezet elnöke, Bajkai István Fideszes képviselő és Fejér László Ödön. Az RMDSZ szenátora az MTI-nek elmagyarázta, a törvénymódosítás, amelyre hivatkoztak, a terrorizmusra vonatkozó EU-s irányelvet ültette gyakorlatba, és az igazságügyi törvényeknek a román társadalmat megosztó törvénymódosításaitól függetlenül történt.
Lomnici Zoltán az MTI-nek adott telefonos nyilatkozatában úgy vélte: ez volt az utolsó romániai jogorvoslati lehetőség “a székelyföldi politikai foglyok” ügyében. Hozzátette: a fellebbezéshez nem fűz nagy reményeket. “Lehet fellebbezni az ítélet ellen, de mivel itt politikai döntések születtek ebben az ügyben, nagyon kicsi az esélye, hogy pozitív fordulat történjen Bukarestben. Nem akarnak szabadítani, pedig az, amiért a fiatalokat elítélték, ma már nem bűncselekmény” – jelentette ki a volt magyarországi főbíró.