A bíróság négyhónapos késéssel kiadta a Beke-ügy indoklását. A székelyföldi terrorperben elítélt Beke István felesége Beke Csilla hozta nyilvánosságra a Facebookon a bírósági indoklást, amely szerinte következtetéseken és feltételezéseken alapul és úgy néz ki mintha „az ügyészség írta volna”.

Beke István felesége szerint a legfelső bíróság olyan következtetések alapján döntött, melyeket a táblabíróság alapfokon figyelembe sem vett. Felidézi, hogy alapfokon a bíróság megállapította: nem bizonyítható, hogy Beke István robbanószerkezetet akart készíteni és kizárta a védett tanú vallomása alapján készült jegyzőkönyvet, és felmentette a gyanúsítottakat.

 

Másodfokon azonban a Legfelső Ítélőszék elfogadta az ügyészség fellebbezését holott egyetlen újabb bizonyítékot sem mutattak be és a védelem minden bizonyítási kérelmét elutasították és megváltoztatták a jogi besorolást is.

Beke Csilla szerint „csak Romániában történhet meg, hogy alapfokon, terhelő bizonyítékok hiányában a bíróság felmentse a vádlottakat, és fellebbezés után, ugyanazon »bizonyítékok« értelmében elítéljék őket”.

A terrorperben elítélt felesége végül felteszi a kérdést: „ilyen feltételekkel, ebben a jogállamban milyen esélyük lehet bármilyen jogorvoslatra?”. Mint ismeretes a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék a székelyföldi terrorperben öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.