A háromszéki önkormányzat csütörtöki ülésén jóváhagyta a Sepsiszentgyörgy, Árkos és Kőröspatak közti 4,7 kilométer hosszú bicikliút megvalósíthatósági tanulmányát és annak műszaki-gazdasági mutatóit. Az szerint a háromszéki megyeszékhely és szomszédos községek közti kerékpátút építése 5,7 millió lejbe kerül.

A bicikliutat a településeket összekötő 121B jelzésű megyei út mellett építenék és 114 villanyoszlopra szerelt napelemes lámpával világítanák meg, illetve egy kerékpároshidat is meg építenek. A beruházás hozzájárul a közlekedés biztonságának növeléséhez, a szabadidős tevékenységekhez használható infrastruktúra bővítéséhez és a térség turizmusának fejlesztéséhez.

A tervet ismertető Jakab István Barna a háromszéki önkormányzat alelnöke kifejtette: Kovászna megyében hiányosak a kerékpárutak, amelyek azt a célt szolgálnák, hogy a lakosság biztonságosan közlekedhessen két keréken. Az egész megye területén szükség van bicikliutak építésére, amivel minél több polgárt lehetne a kerékpár használatára ösztönözni.

A tervezett kerékpárúttal összekapcsolnák Sepsiszentgyörgy, illetve a szomszédos Árkos majd Kőröspatak infrastruktúráját ami javítani fogja közlekedés biztonságát hiszen külön utakon haladhatnak az autók és külön a lassabb járművek, mint a biciklik.

Megvilágított bicikliút | Fotó: Antal Árpád Facebook oldala

Sepsiszentgyörgyön épül az Olt folyó melletti gáton lévő bicikliút

Mint arról beszámoltunk, várhatóan jövő nyáron adják át az Olt folyó gátján épülő kerékpárutat. Azon a Sepsi Aréna közeléből, az Árkos patakától egészen Kilyénig, 7 kilométer hosszan lehet biciklizni. A 2 méter széles út kétirányú közlekedést biztosít a kerekezőknek felfestett menetirányokkal és közlekedési táblákkal ellátva.

A bicikliút városon áthaladó szakaszát napelemes és fényérzékelős lámpákkal világítják meg, hogy azt sötétedés után is használhassák a kerékpározók. Az Olt folyó töltésén vezető kerékpárútnak két feljárója lesz a Debren és a Kökényes patakánál.