Idén a Mikulás megajándékozza a Lábbusszal iskolába járó sepsiszentgyörgyi diákokat. Ezekben a napokban a Lábbuszozó tanulók egy ívlapot kapnak kísérőiktől, amelyre arról írhatnak és rajzolhatnak, hogy miért szeretnek Lábbusszal járni iskolába. Következik, hogy december 6-án a főtéri Gróf Mikó Imre szobornál találkozzanak a Mikulással, aki megajándékozza a gyerekeket.

Sepsiszentgyörgyön az idei a harmadik iskolai év, amikor Lábbusz járatokkal, azaz felnőttek kíséretében, gyalog sétálhatnak iskolába a kisdiákok. Ebben az iskolai évben is 10 Lábbusz járat működik, amelyek összesen több mint 13 kilométert fednek le, és a város 7 iskolájába juthatnak el gyalog a tanulók.

Lábbusz
Lábbusz | Fotó: Vargyasi Levente

Buslig Kincső, a sepsiszentgyörgyi Lábbusz program koordinátora szerint az elmúlt iskolai évben minden reggel több mint 100 gyerek csatlakozik az előre kijelölt gyűjtőpontokon és vonulnak együtt iskolába. A közösségi program sikere nagyban múlik azon, hogy minden nap legyen 18 felnőtt önkéntes, aki elkíséri a gyerekeket. Tavaly közel 570 önkéntes vett részt az akcióban, köztük szülők, tanárok, színészek, orvosok, sportolók, újságírók és intézményvezetők.