Nem sokat pihent Szabó Barbara, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum diákja: miután Háromszék legeredményesebb magyar végzőseként kipipálta az érettségit, máris diákmunkát vállalt. Zsebpénzt gyűjt nyaralásra és az egyetemkezdésre.

A filológia osztályban végzett Szabó Barbara 9,50-es érettségi eredményével a Kovászna megyei végzősök között a 10. helyet foglalja el és ő a megye legeredményesebb magyar érettségizője. A kézdivásárhelyi lánynak nem szokatlan éltanulónak lenni, hiszen elmondása szerint a középiskola mind a négy évében osztályelső volt. Barbara a háromszéki magyar végzősök között legjobbként magyarból 10-est, románból 8,75-öt, a kötelező tantárgyból 10-est és a választott tantárgyból 9,25-öt kapott.

Elmondása szerint sem a tanórákra sem az érettségire való felkészülésre nem stresszelt rá. Készségének köszöngetően, főként a tanórákon figyelt a leadott anyagra és ott próbálta megérteni, így utána már nem kellett sokat hozzátanulnia. Szerencsésnek mondja magát, hiszen többnyire elég egyszeri olvasás, hogy megjegyezze a leckét. Szülei megbíztak benne, mindössze az volt az elvárásuk, hogy annyit tanuljon amennyit szeretne, csak legyen eredményes, mondta Szabó Barbara.

Fotók: Szabó Barbara személyes archívuma

Elmondása szerint az érettségire is tudatosan, már év elejétől készült, de intenzíven csak az utolsó hetekben kezdett tanulni. A tanárok sztrájkját is kihasználva főként délelőttönként készült az érettségire és délutánonként pihentető, szabadidős tevékenységekre is szakított időt. Megítélése szerint az idei érettségi tételek kis tanulással teljesíthetőek voltak. Barbara számára – akárcsak számos magyar diáktársa számára is – románból a szövegértés része tűnt nehezebbnek, az eszéket meg lehetett tanulni. Magyarból szabadon fogalmazhattak, ám ez esetben hibázni is könnyebb, hiszen egy helyesírási hibáért is pontlevonás jár. Történelemből számított arra a tételre amit kaptak az érettségin, abból jól fel volt készülve és földrajzból is teljesíthető volt a vizsga, értékelt Szabó Barbara.

Lapunk érdeklődésére, felidézte, hogy generációja számára az elmúlt évek rendkívüliek voltak. Ők a koronavírus járvány miatt már kilencedik osztályban távoktatásra kényszerültek. Utólag kielemezve, az érettségin nem érezte, hogy a távoktatásban kihagytak volna valamilyen fontos anyagot, viszont az osztályközösség összekovácsolódását, hátráltatta a pandémia. Kevesebb időt tudtak együtt tölteni de a tizenkettedik osztályra már jó közösséggé váltak, mondta Szabó Barbara, aki egész osztálya nevében köszöni osztályfőnökének és kedvenc tanárának, Csák Lászlónak az elmúlt éveket.

A legeredményesebb háromszéki magyar érettségiző elmondta: nem volt kedvenc tantárgya ám 11. osztályban nagyon tetszett a világirodalom és tanárjának köszönhetően sok jó könyvet megismert és klasszikusokat olvasott. Tantárgyversenyeken csak 12. osztályban vett részt, ugyanis az azt megelőző évek olimpiászaira is rányomta a bélyeget a pandémia. Szabó Barbara történelem és földrajz olimpiászok megyei szakaszain dicséretben részesült és részt vett egy angol–magyar fordítói versenyen is, amit a csíkszeredai Sapientia egyetem szervezett.

Egy ideje körvonalazódott benne, hogy fordítóként, tolmácsként szeretne majd érvényesülni ezért egyetemi tanulmányait a marosvásárhelyi Sapientia EMTE magyar–román–angol–dán szakán folytatja. Érdeklődésünkre elmondta, hogy egyetem után itthon maradna, ha valamely nagyvárosban talál megfelelő munkalehetőséget fordítóként-tolmácsként, de nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy majd külföldön szerez tapasztalatot.

Szabó Barbara nem sok szabadidőt adott magának a sikeres érettségi után, hiszen hétfőtől már dolgozik. Néhány hetes diákmunkát vállalt egy sepsiszentgyörgyi nadrággyárban, ezért ezekben a napokban ingázik Kézdivásárhely és a háromszéki megyeszékhely között. Elmondása szerint ezzel zsebpénzt szeretne gyűjteni a nyaralásra, fesztiválokra és az egyetemkezdésre.

Kovászna megye legeredményesebb magyar érettségizője, Szabó Barbara azt üzente az utána következő generációknak, hogy fokozatosan készüljenek az érettségire már a tanév elejétől de ne idegeskedjék túl. Ez egy nehéz periódus a végzősöknek, de ha odateszik magukat, akkor könnyebb egy jó egyetemre bekerülni és ezáltal jó munkahelyet találni és érvényesülni.