Megtörtént, amire régóta várunk: csütörtök reggel leszállt az első hivatalos járat a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtéren, amely a háromszékiek reptere is. Fontos, hogy a terminálban négy nyelvű feliratok vannak, így magyarul is tájékozódhatunk.
Beindulnak a menetrend szerinti és charter járatok, amelyekkel gyorsabban utazhatunk, de a külföldön élők is könnyebben hazatérhetnek. Beindulhat az üzleti és szabadidős turizmus, ami a következő időszakban nagyban befolyásolja Háromszék fejlődését, gazdasági fellendülést és beruházásokat hozhat.
Csütörtök reggel, kevéssel 8 óra után landolt a brassói reptéren az első hivatalos járat, melyen bukaresti, brassói és háromszéki hivatalosságok utaztak, köztük Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke is.
Normalitás: a román mellett angolul, németül és magyarul vannak feliratok
Antal Árpád az első hivatalos járaton való utazást követően rámutatott: a brassói az elmúlt fél évszázadban az első Romániában megépült repülőtér. „Közelebb hozza Európárt Háromszékhez és közelebb viszi Háromszéket Európához, fejlődést hoz és a térséget versenyképesebbé teszi”, mondta a sepsiszentgyörgyi elöljáró. Emlékeztet: az kérték, hogy a repülőtéren legyen négynyelvű feliratozás, ami meg is történt, hiszen a román és angol mellett, magyarul és németül is vannak feliratok. „Fontos üzenete van, hogy Brassó nyitott a magyar és német közösség irányába is és örülünk, hogy olyan reptérről repülhetünk, amelyet magunkénak érzünk”, összegzett Antal Árpád.
„Ez nem csak Brassó megye hanem a Háromszékiek reptere is”, fogalmazta meg Tamás Sándor aki emlékeztetett, hogy Sepsiszentgyörgy alig 30 kilométerre, Kézdivásárhely pedig 60 kilométerre van a Brassó-Vidombáki repülőtértől. „Szaktanulmányok szerint egy repülőtér 60 kilométeres körzetében fellendül a gazdaság és a turizmus. Ezt várjuk a brassói repülőtértől. Az külön örömmel tölt el, hogy kezdeményezésünkre és anyagi hozzájárulásunkkal magyar feliratok is vannak”, mondta Tamás Sándor.
Ha lesz érdeklődés indulnak Brassó-Budapest járatok is!
Bár korábban a DanAir légitársaság budapesti járatokat is hirdetett, de nem fogyott elég jegy ezért levette a kínálatából, ám úgy tudjuk a brassói repülőtér vezetősége tárgyalásokat folytat, hogy a magyar főváros fele, kisebb repülőgépekkel induljanak rendszeres járatok.
A brassói repülőtér indulása kapcsán a közösségi oldalakon sokan megfogalmazzák, hogy az örömbe üröm is vegyül, mivel egyelőre nincsenek járatok Brassó és Budapest között. Ennek kapcsán Tamás Sándor háromszéki tanácselnök leszögezte: a járatok indításáról a légitársaságok kizárólag üzleti szempontok alapján döntenek.
Ha van érdeklődés, lesz budapesti járat is, mondta a háromszéki tanácselnök, aki szerint dolgoznak azon, hogy a légitársaságok hirdessenek járatot a magyar főváros irányába is. Ugyanakkor arra buzdítja az érdeklődőket, hogy amint meghirdetik a Brassó-Budapest járatot, akkor vásároljanak is jegyet, mert enélkül nem lesz fenntartható.
Elindultak az első menetrend szerinti járatok is
A Tarom 100 férőhelyes, az otopeni-i repülőtérről felszálló gépét Cătălin Prunariu, az első és mostanáig egyetlen romániai űrhajós Dumitru Prunariu fia vezette. Csütörtökön az első menetrendszerű járat is elindult az új légikikötőből. A DanAir gépe Stuttgart úticéllal szállt fel. A légitársaság járataival Brüsszelbe, Nürnbergbe, Londonba és Barcelonába is le lehet majd jutni a vidombáki reptérről. A Wizz Air a londoni járatát augusztusban, a dortmundit pedig szeptemberben fogja indítani. Zajlanak tárgyalások annak érdekében is, hogy Brassó és Budapest között is induljanak repülőjáratok.