Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke vasárnap délelőtt a sepsiszentgyörgyi református Vártemplomban pünkösdi istentiszteleten vett részt, majd egyházi és világi elöljárók társaságában átadta a Kőrösi Csoma Sándor utcai, új református elemi iskolát, illetve a Gyöngyvirág utcában átadta Erdély legmodernebb beteg és idősotthonát, amelyek építését a magyar kormány támogatta.
Novák Katalin: a magyarok békességre vágynak a családban és a közéletben
„Minél nehezebbek az idők, annál többet kell tenni az elesettekért”, idézte Novák Katalin a Szilvássy Carola Református Szeretetotthon névadóját és rámutatott: példamutató a beteg és idősotthont megálmodó sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány szolgálata. Hozzátette: az intézmények nem helyettesíthetik a családi gondoskodást, ám szükség van olyan erős intézményekre, amelyek segítik a családokat. Az egyházak és egyházi intézmények segítő munkájának évszázados hagyománya van Erdélyben, Székelyföldön is.
Az egymásra figyelő és támogató közösségekért, az összetartó magyar nemzetért való küzdelemben számíthatnak Magyarországra, fogalmazta meg Novák Katalin, aki méltatta, hogy a székelyek 1000 és 103 év után is talpon vannak. „A magyarok békességre vágynak a családban és a közéletben, békességre Székelyföldön, Magyarországon, Európában, ezt a békességet a szabadsággal táplált szeretet tudja megalapozni”, fogalmazta meg Novák Katalin, vasárnap Sepsiszentgyörgyön a Szilvássy Carola Református Szeretetotthon avatóünnepségén.
Kató Béla: mozaikszerűen összeraktuk az intézményrendszerünket
„2014-ben, amikor egyháztól elvették a Református Székely Mikó Kollégium épületét, szívünk majdnem megszakadt, de nem maradtunk tétlenül, új intézményeket építettünk”, fogalmazta meg Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Hozzátette: az egyház ismertető jegyei közé tartozik a gyerekek tanítása és a szeretetszolgálat gyakorlása.
Kató Béla felidézte, hogy a felelős magyar kormány jelentősen támogatta az Erdélyi Református Egyházkerület intézményépítő törekvéseit, így mintegy 500 intézmény és épület jött létre. Ezek között említette a Sepsiszentgyörgyön vasárnap átadott új, református elemi iskola épületét és a beteg és idősotthon épületét.
Emellett a Fidelitas egyetemi diákszállót, a Vártemplom teljes felújítását, az új parókia és gyülekezeti ház építését, a Szemerjai gyülekezeti ház és a belvárosi új parókia építését, a Gyöngyvirág utcai református templom, a fogyatékkal élőkkel foglalkozó Írisz Ház és a védett lakások építését is. A Magyar kormány támogatásával, Erdély szerte mozaikszerűen rakták össze az intézményrendszert, amelyek elkísérik embertársainkat a bölcsőtől a koporsóig, fogalmazta meg Kató Béla.
Tóth Anna: méltóságteljes gondoskodást kínál a beteg és idősotthon
A Diakónia Keresztény Alapítvány idős és beteggondozó szolgálata az elmúlt 20 évben átszőtte Háromszéket, fogalmazta meg Tóth Anna. Az alapítvány igazgatója szerint a házi beteggondozó szolgálatuk 67 településen, havonta 950 idős, beteg embernek segít a 36 szakápoló napi jelenlétével. Emellett ápolási segédeszközök és emelhető ágyak kölcsönzésével segítenek a mozgásukban korlátozottaknak, illetve szociális mosodát működtetnek, hogy az általuk ellátottaknak megfelelő higiéniát biztosítsanak.
Mindezek mellett lelki támaszt is nyújtanak, ezért az aktív időseknek nyugdíjasklubot-, a szeretteiket elvesztettek számára gyászfeldogozó csoportokat működtetnek, míg a demenciás betegek számára „Alzheimer café” eseményeket szerveznek. Ezt egészítik ki a most átadott beteg és idősotthonnal, amely a szükséges engedélyek beszerzése után, várhatóan ősztől nyit meg.
Tóth Anna szerint a Szilvássy Carola Református Szeretetotthonban két intézmény működik, egyrészt egy 46 férőhelyes betegápoló központ és egy 36 férőhelyes idősotthon, amelyekben méltóságteljes gondoskodást, nagyobb biztonságot és jobb körülményeket teremtenek a rászorulóknak.
Antal Árpád: közösségünk számára újabb bástyákat emeltünk
„Néhány éve itt még mezei virágok nyíltak, ma pedig az Erdélyi Református Egyházmegye korszerű épülete, amelyben virágzó közösséget álmodtak meg a szépkorúaknak. Bástyánk ez a létesítmény, akárcsak a Református Kollégium elemi iskolája, amelyet ma adtunk át, vagy a református Vártemplom ahol a napot indítottuk”, fogalmazta meg Antal Árpád.
Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint templomaink, iskoláink, otthonaink mind közösségünk erős tartóoszlopai, hiszen életünk minden szakaszának támaszt, védelmet és biztonságot nyújtanak, táplálják bennünk a lelket és a szellemet. Ezek a létesítmények, mint Székelyföldön sok más beruházás, a magyar kormány támogatásával valósult meg, amit köszönünk, mondta Antal Árpád.
„Ezek a beruházások, mint egy-egy szála annak a láthatatlan fonalnak, ami összeköt bennünket. Ezt a köteléket, ha bárki is elszakítaná, közösségünk lámpásemberei, nemzetünk nagyjai bogozzák össze, akik kezében biztonságban vagyunk”, fogalmazta meg Antal Árpád, aki köszönetet mondott Novák Katalinnak, Kató Bélának, Tóth Annának és mindazoknak, akik hozzájárultak ezen létesítmények megvalósításához.