Idén Székelyudvarhelyről Sepsiszentgyörgyre költözött a Székelyföldi Peron Music zenei tehetségkutató, amelyre még péntekig várják a zenekarok jelentkezését. Gáj Nándor a sepsiszentgyörgyi Művészei és Népiskola igazgatója a Sláger Rádiónak elmondta: idén első alkalommal ad otthont Sepsiszentgyörgy a térség zenekarait megszólító Peron Music tehetségkutatónak, amely értékes nyereményekkel is kecsegteti és a siker fele terelgeti a muzsikusokat.
A Székelyföldi Peron Music tehetségkutatóra még május 12-ig, péntekig jelentkezhetnek a zenekarok 1 saját szerzeménnyel, melynek linkjét a pályázati űrlapon kell megadni. Az űrlapon a sepsiszentgyörgyi esemény helyszíneként a legördülő menüben a Székelyföldi Peron Music Tehetségkutatót kell kiválasztani, hívja fel a figyelmet Gáj Nándor. Hozzátette: a beérkezett produkciók kiértékelését követően 8 zenekar juthat a döntőbe, amit május 20-án a sepsiszentgyörgyi Szimplában szerveznek.
A döntőbe bejutó zenekaroknak 15 percnyi műsoridő áll rendelkezésére, ez idő alatt maximum 3 dal játszható. A szerzemények lehetnek angol nyelvűek is, de minimum egy dal magyar nyelvű kell legyen. A produkciók után a szakmai zsűri röviden, szakmailag értékeli a zenekar teljesítményét figyelembe véve a hangszeres tudást, a dal szövegét, az egyediséget és az eredetiségre való törekvést, illetve megítélik a zenekar által sugárzott összképet is. A sepsiszentgyörgyi tehetségkutatón a zsűri tagja lesz Pap Tibor-a Peron Music elnöke, zenész, Hudák Tibor a Peron Music ügyvezetője, zenész, Kiss Levente-dobtanár, zenész, illetve Tinca Teddy gitároktató, zenész.
Gáj Nándor a Sláger Rádiónak elmondta: az a szándék, hogy a benevezett erdélyi zenekarok is bekapcsolódjanak a hazai tehetségkutatók rendszerébe, illetve a hazai zeneiparba. A sepsiszentgyörgyi Peron Music Tehetségkutató nyertes zenekara részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjén, Budapesten, de a Művészeti Népiskola különdíjként egy videoklip forgatással és stúdió felvétellel jutalmaz egy arra érdemes együttest, míg a tehetségkutató legjobb zenésze elnyeri a kiemelkedő tehetségnek járó Újfalusi Gábor Díjat, illetve egy vásárlási utalványt a soundcreation.ro jóvoltából.
Az idei, első Sepsiszentgyörgyi Peron Music Tehetségkutató az Öröm a Zene program rendszerében, az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.