Nem sikerült túl jól a háromszéki nyolcadikosok számára a képességfelmérő próbavizsga, a tanuló alig több mint ért el 5-ös fölötti átlagot. Az eredményeket látva, házi feladatként a tanulást lehetne javasolni a júniusi képességvizsgákig hátralévő időszakban.
A Kovászna megyei tanfelügyelőség csütörtökön közzétette a próba képességvizsgák eredményeit, amely szerint a szimuláción 1706 diák vett részt az összesen 1940 beiratkozottból, és csak 966-an (56,62%) ért el 5-ös osztályzat feletti eredményt. Az idei eredmények alacsonyabbak, mint tavaly, amikor a nyolcadikosok 59,79 százaléka ért el átmenő jegyet.
Háromszéken idén is a román nyelv és irodalom és a matematika vizsga bizonyult a legnehezebbnek. Románból a Kovászna megyei diákok 50,55%-a szerzett ötösnél nagyobb jegyet, míg matematikából 51,07% kapott átmenő osztályzatot. Ezzel szemben az anyanyelvi vizsgán a magyar nemzetiségű diákok 79,41%-a kapott ötösnél nagyobb jegyet.
Kiss Imre, a Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint a próbavizsgák eredményei azt mutatják, hogy a diákoknak még több felkészülésre van szükségük. Azt javasolta az iskolák vezetőinek, hogy értékeljék ki diákjaik teljesítményét, és ahol szükséges, tegyenek meg mindent a tananyag pótlására és a tanulók felkészítése érdekében.
A háromszéki főtanfelügyelő arra kérte a tanárokat, hogy készítsék fel a nyolcadikos tanulókat arra is, hogy milyen jellegű vizsgatételekre számíthatnak, miként és milyen szempontok szerint értékelik a dolgozatokat.