A Szent György Napokon részt vevő lacikonyhák nem viszonozták az önkormányzat gesztusát: túl drága volt a kínálat, állapította meg a Sláger Rádió érdeklődésére Antal Árpád polgármester. A Sláger Rádió a városnapokat kiértékelő sajtótájékoztatón felvetette, hogy elfogadható-e az, hogy a lacikonyhák az általuk kínált ételt és italt átlag 10 lejjel drágábban adták mint hétköznapokon?

Egy átlagos napon 10 lejes kürtőskalácsért a városnapokon 20 lejt kértek, a lángosért 15 lejt kellett lepengetni, míg a hétköznapokon 25 lejes hamburger és sültkrumpli menü helyett 35 lejt kértek el kizárólag a hamburgerért és a sort lehetne folytatni. Antal Árpád híradónk érdeklődésére kifejtette: többen is panaszkodtak, hogy magasak voltak az árak, annak ellenére, hogy az önkormányzat tett egy gesztust a helybéli vendéglátóipari egységek fele, hiszen idén nem kértek közterület foglalási díjat, ám ők ez a gesztust nem viszonozták azzal, hogy elérhetőbb áron kínálják termékeiket.

Antal Árpád és Vargha Fruzsina értékeli a városnapokat | Fotó: Kristó Gothárd Hunor

„Korábban azzal indokolták a megemelt árakat, hogy ki kell termeljék az önkormányzatnak befizetett területfoglalási összeget, ám idén erre nem hivatkozhattak”, állapította meg Antal Árpád, aki szerint a városvezetés azért nem kért idén területfoglalási illetéket, mert a vendéglátósok megsínylették a pandémia két évét, ám ők rövid idő alatt akartak sokat keresni. Az önkormányzat értékelte volna, ha a vendéglátóknak tett gesztusuk továbbgyűrűzik a fogyasztók felé, és elérhetőbb áron kínálták volna a termékeiket, állapította meg érdeklődésünkre a polgármester.

Antal Árpád polgármester ugyanakkor megállapította, hogy egyetlen rendezvény sem tökéletes ezért kiértékelik a visszajelzéseket, hogy a következőkben tudjanak javítani rajta. Például sokan hiányolták a tűzijátékot. A polgármester kifejtette: időnként próbálkoznak azzal, hogy más látványelemmel zárják a városnapokat, így idén ezt tűzshow-al helyettesítették, ám úgy tűnik nagy az igény a tűzijátékra.