A tavalyi fergeteges siker után idén augusztus 20 és 24-e között 5 alkalommal újra a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában mutatják be a kizárólag erdélyi alkotók által színre vitt rockoperát, jelentette be kedden Antal Árpád. A polgármester hozzátette: azt szeretnék, hogy az István a király rockopera Sepsiszentgyörgy védjegyévé is váljon és legyen folytatása az augusztusi 11. előadás után is.

Vargha Fruzsina alpolgármester elmondta, hogy a 405 fős alkotócsapat és a szakmai stáb változatlan, ugyanazok a zenészek, énekesek, táncosok játsszák akik tavaly 15.000 néző előtt színre vitték a nagy sikerű produkciót. Idén a Sepsi Aréna teljes kapacitását meg szeretnék tölteni nézőkkel, miután az elmúlt esztendőben a koronavírus járvány miatt csak csökkentett kapacitással fogadhatták a közönséget, mondta az alpolgármester.

Balról: Dancs Zsolt, VarghaFruzsina, Tamás Sándor és Antal Árpád | Fotó: Kovács Zsolt

Dancs Zsolt a rockopera producere rámutatott: tavaly a járványügyi helyzet annyiban segítette a produkciót, hogy az abban részt vevő alkotók éppen ráértek ezért megvalósulhatott az, hogy 3 héten keresztül a Sepsi Arénában „laktak”. Mivel az István a király székelyföldi produkciója a sepsiszentgyörgyi aréna adottságaihoz van igazítva, úgy döntöttek: nincs értelme más városokba utaztatni hanem Sepsiszentgyörgyre várják azokat a nézőket akik kíváncsiak az előadásra, ezzel is a háromszéki kulturális turizmust kívánják erősíteni. Dancs Zsolt szerint a 405 fős alkotó csapat és szakmai stáb júniusban kezdi el a próbákat az augusztus 20 és 24 közti előadásokra. A jegyértékesítésről a későbbiekben közölnek információkat.

István a király rockopera | Foto: Codra Botond-István

Tamás Sándor a háromszéki önkormányzat elnöke szerint az István a király rockopera jelenleg is nemzeti ügyet is szolgál, ahogyan azt szolgálta az 1983-as bemutatón és az azt követő időszakban is. Hozzátette: arra számítanak, hogy a nagyprodukciónak turisztikai vonzereje is lesz, sokan érkeznek az ország más térségeiből is az előadásra és ha már Háromszéken tartózkodnak akkor kísérő programokon is részt vesznek, ezért arra szólította fel a megye kulturális intézményeinek vezetőit, a vendéglátókat és a gasztronómiával foglalkozókat, hogy abban az időszakban készüljenek vonzó kínálattal.